2025-06-05
Egy hétvége Erdélyben: a tökéletes útiterv
Ahogy már korábban is írtunk róla, Marosvásárhely mindössze egy órányi repülőútra található Budapesttől, így egyszerűen elkerülhetjük a fárasztó, hosszú autóutat Erdély távolabbi pontjai felé. A repülőút után, helyben autót bérelve kényelmesen és rugalmasan fedezhetjük fel a vidéket – 3-4 nap alatt számos lenyűgöző helyszín járható be, miközben a napi utazás nem vesz igénybe több órát. Összeállítottunk egy útitervet is, amely elkalauzol bennünket Erdély ikonikus látványosságaihoz – Kolozsvár hangulatos főterétől Torockó mesebeli faluján át egészen Déva történelmi váráig.

Egy izgalmas, 4 napos autós körtúra Marosvásárhelyről indulva tökéletes kalandot kínál Erdély történelmi városainak, természeti csodáinak és kulturális örökségének felfedezésére. Megérkezésünk napját ugyanakkor érdemes teljes egészében Maros megye székhelyén tölteni. Túránkat kezdjük a város központjában található Kultúrpalotában – és az ottani híres Tükörteremben, – majd induljunk tovább az innen néhány lépésre fekvő Rózsák terére, ahol szecessziós és klasszicista épületek között sétálhatunk. A délelőtti városnézés után érdemes meglátogatni a várat, illetve a mellette álló Vártemplomot. A délutáni órákban a Somostetőn és az ottani állatkert padjain szusszanhatunk is egyet.

A második napon reggel érdemes hamar útra kelni – a 120 kilométerre, közel 2 órányira található – Kolozsvár felé, hiszen Erdély legnépesebb települése számos látnivalót rejt. Elsőként vegyük célba a Fő teret, amelynek látképét legfőképp a gótikus Szent Mihály-templom és a Mátyás király emlékműve határozza meg. Innen gyalogoljunk végig a történelmi Egyetem utcán és a Farkas utcán, ahol megcsodálhatjuk a Mátyás által építetett kolozsvári református templomot is.

A harmadik napra két különleges célpont is jut: Torockó és Vajdahunyad. Reggel korai indulást ajánlott betervezni Torockó felé, hogy legyen hogy legyen időnk ráhangolódni e páratlan település időtlen atmoszférájára, amit nemrég egyébként az év mesebeli falujának is választottak. A Székelykő alatt fekvő – Románia legmesebelibb falvának is megválasztott – településen megcsodálhatjuk a népi építészetet, meglátogathatjuk a helyi néprajzi múzeumot és ha időnk engedi, egy rövid túrát is tehetünk a Torockószentgyörgy mellett fekvő várrom felé, ahol csodás panoráma vár. Innen irány Vajdahunyad, ahová egy körülbelül 2,5 órás autózás után jutunk el. A délutánunk fő attrakciója itt az Európa-szerte híres „várak királya", amely a gótikus építészet csodája.

Utolsó kalandunk Déva nevezetessége: a megyei jogú város fölé magasodó várhoz gyalog vagy siklóval is feljuthatunk, ahonnan egy életre szóló élményben és kilátásban lesz részünk. Ha marad idő, érdemes elsétálnunk a városközpontba, esetleg meglátogatni a helyi templomokat is egy visszaút előtti utolsó kávézást követően. Végül nincs más hátra, mint kora délután visszautazni Marosvásárhelyre – az út körülbelül három órát vesz majd igénybe.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


