2025-04-11
Egy romantikus erdélyi település lett az év mesebeli faluja
Ötödik alkalommal rendezték meg Romániában az Év Úti Célja versenyt, amiben egyes települések különböző kategóriákban tudták megmérettetni magukat. Az áprilisi eredményhirdetést Nagyszebenben tartották meg, ahol egy nagy gála keretében ítélték oda a kinevezéseket a nyerteseknek.
Idén tartották meg Romániában az ötödik Év Úti Célja gálát, aminek célja, hogy reflektorfénybe helyezze az ország látnivalóit. A szervezők azonban úgy gondolják, hogy ez nem csupán egy cím, hanem a helyi közösségek és a turisztikai vállalkozók kemény munkájának és elkötelezettségének elismerése, ami valódi hatást gyakorol a romániai turizmusra – számol be az eseményről a Sokszínű Vidék.
A versenyre összesen 150-en pályáztak, a döntőbe végül 76 helyszín jutott be. A toplista kialakításában nemcsak egy szakmai zsűri vett részt, de egy szavazás keretében a közönség is. A versenyzők végül 7 kategóriában nyerhettek díjat, az eredményeket egy nagyszabású gálán, április 8-án hirdették ki Nagyszebenben.

Mint a hivatalos oldalon írják, a Duna csodálatos deltájától kezdve, a Fekete-tenger több kilométer hosszú partszakaszain át a Măcin-hegység évszázados erdőiig, az ország keleti részén található Tulcea megyében minden megtalálható, ami vonzó lehet a helyieknek és az utazóknak egyaránt. A természeti látnivalókon kívül persze épített örökségeket is találunk, így például itt van a Halmyris-erőd, az ókori Noviodunum és az egykori Argamum városai – nem beszélve a remek borászatokról és az apró kolostorokról.

A mesebeli falvak kategóriában Torockó vihette haza az érmet, amit Erdély legnyugatibb székely fellegvárának tartanak. Torockó szimbolikus látnivalója a település fölé magasodó Székelykő, de ugyanennyire fontos szerepet tölt be a nép építészet: a hagyományos házak egyedülálló módon, eredeti megjelenésükben tudtak fennmaradni – nem véletlenül kapta meg a falu 1999-ben az Európai Unió Europa Nostra díját. Erre járva szintén érdemes ellátogatni a Néprajzi Múzeumba, de ha egy kicsit kijjebb is elnéznénk, akkor Torockószentgyörgy várát is bejárhatjuk.

- Inspiráló városok: Nagyvárad
- Wellness- és gyógyhelyek: Szováta
- Varázslatos tájak: Duna-Delta
- Mesebeli falvak: Torockó
- Szórakozás és kaland: Dinó Park Barcarozsnyó
- Kultúra és oktatás: Astra Múzeum (Nagyszeben)
- Legjobb promóciós tevékenység: Via Transilvanica túraútvonal
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!