2025-08-28
Két embernek kínálnak munkát egy eldugott, festői szigeten – így jelentkezhetsz
Két fő, vendéglátós vagy szállodai tapasztalattal rendelkező munkaerőt keresnek a Skócia partvidékeinél elterülő Hebridákra. A négycsillagos szálloda hirdetése egyelőre csak október közepéig szól, így tökéletes lehetőség azoknak, akik egy kicsit kiszakadnának a mindennapokból.
A Skócia északi részén elterülő Hebridák központi szigetére, a mesés strandjairól és vadregényes tájairól ismert Harrisre most két, vendéglátásban tapasztalt embert keresnek egy szállodába. A Hotel Harris elsősorban két barát vagy egy pár jelentkezését várja, mivel a pozícióval járó lakás, amit nyújtani tudnak, két személyes. A szálloda nemrég esett túl egy felújításon, a jelentkezőknek pedig a bárban és/vagy az étteremben kell majd dolgozniuk legfeljebb heti ötven órában.
Az álláshirdetés szerint a jelentkezők azonnal kezdhetnek és egyelőre október közepéig van rájuk szükség. A fizetés mellett a dolgozók bőséges borravalóra számíthatnak, emellett étkezésüket is állják, de céges kedvezményekre is jogosultak. Az érdeklődőktől egy évnyi tapasztalatot kérnek,
A szálloda egyébként összesen 21 szobával várja a pihenni vágyókat a hosszú homokos tengerpartokról és takaros településekről ismert Harris szigetén, Tarbert városában. A központi város legfőbb pontjai közé tartozik a Harris Distillery, ahol gint és whisky készítenek, de a Pierhouse Cafe And Restaurant vendéglátóhelyre is érdemes betérni egy jó tengeri herkentyűs ebédért. A tengerpartok közül a térség legnépszerűbbje a Luskentyre Beach, de ebben a cikkünkben részletesen bemutattuk, mi vár a turistákra a „skót Maldív-szigeteken”.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!