2024-12-21
Olcsón megúsznád a következő utazást? Itt van 19 úti cél, amiből választhatsz!
Egy utazásra nem feltétlen kell rengeteget költeni, hiszen némi kutakodás árán rátalálhatunk több megfizethető úti célra is – ebben segített nemrég a Kayak foglalási portál is, ahol összegyűjtöttek néhány olyan helyszínt, ahol olcsón megúszhatjuk a nyaralást.
Ha jövőre olyan úti célok közül szeretnénk válogatni, amelyek nem terhelik meg túlságosan a pénztárcánkat, akkor érdemes átböngésznünk a Kayak utazási portál legújabb, olcsó helyszínekről szóló kimutatását. A cég felmérésben nemcsak az árakra figyeltek, hanem az ellenértékre is, tehát olyan városokat és területeket gyűjtöttek, ahol a legtöbbet kaphatjuk a pénzünkért.
Emiatt az európai városok mellett távolabbi helyszínek is szerepelnek, és bár ilyen esetben a repülőjegyek árai magasabbak, a helyi költségek miatt ezeket is érdemes lehet megfontolni. A megfizethetőségi listán szereplő úti célok java része azonban Európán belül található, így bőven akad miből válogatnunk.

Itt található például az El Camino zarándokútvonal utolsó állomása, az UNESCO világörökségekhez tartozó Santiago de Compostela, illetve Lugo városának teljes egészében fennmaradt római kori várfalai is. A Coruña településén a világ legrégebbi világítótornyát (Torre de Hércules) is megcsodálhatjuk, Orense termálfürdőit ráadásul télen is felkereshetjük.

Második helyen Bulgária aranypartja, a Várna szomszédságában húzódó Golden Sands (Aranyhomok) térsége végzett, a bronzérmet pedig a Baleár-tengerből kiemelkedő Mallorca vihette haza. Érdekesség, hogy a listán hazánk fővárosa is felbukkan, amit a Kayak „Európa Spafővárosaként” ír le, kiemelve, hogy Budapesten rengeteg ingyenes lehetőségbe futhatunk bele.

- Galícia, Spanyolország
- Golden Sands, Bulgária
- Palma, Mallorca
- Saranda, Albánia
- Szkopje, Észak-Macedónia
- Kotor, Montenegró
- Magas-Tátra, Szlovákia
- Varsó, Lengyelország
- Bécs, Ausztria
- Szkopelosz, Görögország
- Riga, Lettország
- Prága, Cseh Köztársaság
- Budapest, Magyarország
- Lisszabon, Portugália
- Gurdaka (Hurghada), Egyiptom
- Turunç, Törökország
- Dominikai Köztársaság
- Kerala, India
- Phnom Penh, Kambodzsa
- Puerto Vallarta, Mexikó
Az úti célokról és az átlagos árakról ezen a linken tudunk bővebben olvasni.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


