Őrizzük meg a reggeli kávézaccot, isteni desszertet készíthetünk belőle
Fotó: Fotó: Tamás Pap / Unsplash

2024-01-27

Őrizzük meg a reggeli kávézaccot, isteni desszertet készíthetünk belőle

A legtöbben a kávé lefőzése után a zaccot egyből a kukába hajítjuk, ám ennek nem kell így lennie, ugyanis a szemcsés maradék többféleképpen is hasznosítható. Bár elsőre furcsának hangozhat desszertben felhasználni, a zacc meglepően jól tud együttműködni az édességekkel is.

Azt már a cukrászdákban is tapasztalhattuk, hogy a csokoládé és a kávé mennyei párosításnak számít, ez a barátság viszont nem csak a folyékony verzióra vonatkozik. A Vince írása szerint akkor is szinte ugyanolyan édes eredményt érhetünk el, ha a lefőzött kávé helyett a már elhasznált zaccot keverjük a süteménybe.

Ha kísérleznénk valamivel: 5 koffeindús kávéalternatíva, ha valami újjal próbálkoznál

A Roasty Coffee ajánlása szerint a csokoládés desszerteken kívül bátran használhatjuk müzlihez, kekszekhez, steakekhez, pudingokhoz és banánkenyérhez is. A zacc konyhai felhasználásáról több kutatás is készült (például ez), emellett persze a szépségiparban és a kertészetben is előszeretettel hasznosítják.

Mutatunk egy receptet is, mégpedig egy kávézaccos-pekándiós tortáét:

Hozzávalók: 
  • 415g teljes kiőrlésű liszt
  • 10g só
  • 10g sütőpor
  • 5g szódabikarbóna
  • 100g kávézacc
  • 180g író
  • 180ml hideg kávé
  • 15g vanília
  • 170g vaj
  • 350g cukor
  • 3 nagy tojás

És erről hallottál már? Olyan kávét találtak fel a tudósok, ami átformálhatja az egész piacot

Hozzávalók a szóráshoz:

  • 90g pekándió (vagy dió)
  • 150g cukor
  • 20g kávézacc
  • 3g őrölt fahéj

Hozzávalók a mázhoz:

  • 60ml hideg kávé
  • 500g porcukor
Így készíthetjük el:
  • Vágjuk apróra a pekándiót, majd egy tálban keverjük össze a cukorral, a kávézaccal és a fahéjjal. Tegyük a keveréket félre egy kis időre, míg egy másik tálban belekezhetünk a máz kikeverésébe is. Ezt is hagyjuk pihenni.
  • Egy harmadik tálban keverjük össze a lisztet, a sót, a sütőport és a szódabikarbónát, egy negyedikben pedig a hideg kávét, az írót és a vaníliát.
  • Melegítsük elő a sütőt 180 Celsius-fokra. Vajazzunk ki egy kuglófformát, és szórjuk meg kevés liszttel.
  • Kézi mixerrel keverjük össze a vajat és a cukrot, amíg könnyű és habos nem lesz.
  • Adjuk hozzá a tojásokat egyenként a vaj-cukor keverékhez, miközben lassan kevergetjük.
  • Adjuk hozzá a harmadik és negyedik tál száraz és nedves hozzávalóit a vaj-cukor keverékhez a következő sorrendben, minden lépés után jól megkeverve: egyharmad száraz, fél nedves, egyharmad száraz, fél nedves, egyharmad száraz.
  • Öntsük az így kapott tészta felét a kuglófformába. Szórjuk a tészta tetejére a pekándiós keveréket, majd öntsük rá a maradék tésztát.
  • Süssük körülbelül egy órán át. Ellenőrizzük fogpiszkálóval – ha beleszúrjuk, és nem ragad rá a tészta, a torta elkészült.
  • Hagyjuk hűlni a süteményt 10 percig a sütőrácson, majd tegyük át egy tányérra. Folyassuk rá a mázat, és várjuk meg, amíg ez megszilárdul, majd tálalhatjuk a tortát.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!