Széttép, megrág, átalakít: ez vár rád, ha belevágsz az El Caminóba

Bár ma már nem mindenki vallási indíttatásból vág neki az El Caminónak, a zarándoklat eredeti szakrális célja szorosan kapcsolódott a kereszténységhez – különösen Szent Jakab apostolhoz, akinek holtteste a mai napig a Santiago de Compostela katedrálisában nyugszik.

Az El Camino történetét arra a legendára vezetik vissza, hogy Szent Jakab az újkori időszámítás első századában Spanyolországba utazott, hogy hirdesse az igét. Ezután a szent visszatért Jeruzsálembe, ahol 44-ben mártírhalált halt. Úgy tartják, hogy ezt követően két tanítvány egy fényes csillag vezetéssel egy hajón a Spanyolország északi részét lefedő Galícia régiójába szállította testét, eltemették azt, kősírját pedig halálukig őrizték.

A sírhely mivoltát aztán évszázadokon át rejtélyek övezték, mígnem II. Alfonz asztúriai király (791-842) regnálása alatt a kilencedik században rábukkantak. Ekkor az uralkodó a szent relikviáinak megőrzése végett egy kisebb templomot építtetett a sírhely fölé, amit akkoriban a legenda szerint Campus Stellae („a csillagok mezője”), a történészek szerint viszont composita tella („szép földek”) néven ismertek – utóbbi a temető szóra használt eufemizmus. A helyszín és a körülötte kialakult város már ekkor rengeteg zarándokot megmozgatott, akik évszázadokon át Compostela néven hivatkoztak rá, mígnem a zarándokpont neve összeolvadt a székesegyházéval, és így született meg a ma is ismert Santiago de Compostela. 

Az impozáns katedrális építésébe végül a 11. században kezdtek bele. Mindeközben Nyugat-Európában sorra alakultak ki a Santiago de Compostelába vezető útvonalak, és az El Camino hamarosan a középkor egyik legfontosabb keresztény zarándoklatává nőtte ki magát. A kereszténységben az El Camino végigjárása egyszerre vált vallásos cselekedetté és a bűnökért való vezeklés eszközévé: a hívek úgy hitték, hogy a zarándoklat teljesítésével lerövidíthetik azt az időt, amelyet haláluk után a purgatóriumban kellene tölteniük.

Népszerűsége a 16. századot követően ugyan csökkent, de XIII. Leó pápa 1884-es bullája, amelyben elismerte, hogy a Santiago de Compostelában nyugvó relikviák valóban Szent Jakabhoz tartoztak, újra a csúcsra emelte az érdeklődést – olyannyira, hogy a 20. század végére a Camino de Santiago a spanyol turizmus egyik fő mozgatórugójává vált. Végül Santiago de Compostela 1985-ben, a Camino de Santiago pedig 1993-ban került fel az UNESCO világörökségi listájára, ezzel is elismerve a történelmi, vallási és társadalmi jelentőségüket.

Mint fentebb említettük, a városba induló útvonalak hálózata még a középkorban kezdett kialakulni. Laikusként azt gondolhatnánk, hogy ezek mindegyike érinti Santiagót, ám ma már nemcsak az Ibériai-félszigeten, hanem Európa-szerte számos országban találunk rövidebb, regionális szakaszokat – például Magyarországon is.

Mindazonáltal az El Caminónak 7 főbb útvonala van:

• Camino Francés (Francia Út / 772 km / kb. 35 éjszaka)
• Camino del Norte (Északi Út / 803 km / kb. 38 éjszaka)
• Camino Inglés (Angol Út / 120 km / kb. 6 éjszaka)
• Camino Primitivo (Eredeti Út / 315 km / kb. 15 éjszaka)
• Camino Portugués (Portugál Út / 640 vagy 240 km / kb. 30, illetve 13 éjszaka)
• Camino Finisterre (erre nincs külön fordítás / 118 km / kb. 7 éjszaka)
• Via de la Plata (Ezüst Út / 1000 km / kb. 45 éjszaka)

A zarándoklatok teljesítéséhez két dologra lesz szükségünk; egy zarándokútlevélre (credencial) és néhány pecsétre. A pecsétekre már csak a Santiago de Compostelában kiállított oklevél megszerzéséért is szert kell tennünk, de az útlevél segítségével tudjuk igénybe venni a zarándokszállásokat is.

Ahhoz, hogy megkapjuk a dokumentumot, az idei év elején bevezetett előírások szerint legalább 100 kilométert kell gyalog megtenni Santiago irányába úgy, hogy az utolsó, közvetlenül a városba vezető 30 kilométeres szakaszt is teljesítjük. Amennyiben nem folytonos az utunk Santiagóig, a fent említett 100 kilométer során minden kezdőponton és befejezési ponton kell kérnünk egy pecsétet azért, hogy igazoljuk; valóban legyalogoltuk a távot. 

A legnépszerűbb közülük a Camino Francés, és sokszor ezt – vagy legalább egy részét – választja első útként az érdeklődők zöme: a pálya Dél-Franciaországban, a spanyol határ mellett található Saint-Jean-Pied-de-Port kisvárosában indul, majd Pamplona, Logrono, Burgos, León, Ponferrada és Sarria érintésével érkezik be Santiago de Compostelába.

Tőle északabbra, Spanyolország hegyvidékes, partmenti részén húzódik a Camino Norte, aminek mentén csendes halászfalukat és homokos partokat érintünk majd, főbb központjainak San Sebastián, Bilbao, Oviedo, Gijón és Llanes számítanak.

A hét közül a leghosszabb, mintegy ezer kilométeres pálya, a Via de la Plata Sevilla déli városából indul, és az egykori római kereskedelmi útvonal mentén húzódik, amin többek között aranyat és ezüstöt szállítottak Spanyolország északi és déli vidékei között. Az út javarészt emelkedőktől mentes és Extremadura távoli régióján vezet keresztül olyan városokat érintve, mint Mérida, a Trónok harcában is megjelent Cáceres, Salamanca vagy Ourense – bár utóbbi csak akkor része, ha Zamora után átváltunk a Camino Snabrésre. 

Ha elsőre inkább egy rövidebb útvonalon próbálnánk ki magunkat, az angol vagy a Finisterre utakkal járunk a legjobban. Ugyan a Primitivo is rövidebb, de a földrajzi adottságok és a kemény, sok helyen emberi beavatkozástól mentes terep miatt ezt tartják a legnehezebb Camino-útvonalnak, így érdemes lehet inkább későbbre hagyni. Ezzel szemben a Camino Inglése és a Finisterre nagyjából 120 kilométeres pályáin kevés az emelkedő, a környéken pedig az infrastruktúra jól kiépített, ami mind ideálissá teszi őket a kezdők számára.

Persze ez részben szubjektív, de nehézségi tekintetben nagyjából ilyen sorrendbe lehet állítani az útvonalakat:

1. Camino Primitivo (nehéz)
2. Camino del Norte (nehéz)
3. Via de la Plata (nehéz-közepes)
4. Camino Francés (közepes)
5. Camino Portugués (közepes)
6. Camino Inglés (könnyebb)
7. Camino Finisterre (könnyebb)

Persze még a könnyebb útvonalak is felkészülést igényelnek, hiszen számos szakaszon a természeten és a többi zarándokon kívül nem lesz társaságunk. Éppen ezért érdemes indulás előtt hozzászoktatni magunkat a rendszeres gyalogláshoz. A nyári hónapokban egyes pályák rendkívül forróak tudnak lenni, emiatt sokan inkább tavasszal vagy ősszel vágnak bele – ilyenkor viszont az akár napokig tartó esőzésekre kell felkészülni, így nagyon fontos, hogy megfelelő ruházattal és több réteggel induljunk útnak.

Bár minden Caminón akadnak kevésbé kiépített szakaszok, attól nem kell tartanunk, hogy teljesen magunkra maradunk. Az ösvények mentén ugyanis számos zarándokszállás (albergue) várja az érkezőket, ahol szerény, de tiszta körülmények között pihenhetünk meg. Ha biztosra szeretnénk menni, előre lefoglalhatjuk a szállásokat, de sokan inkább a spontán megoldást választják, és ott pihennek meg, ahol épp találnak helyet. Persze azt azért tartsuk szem előtt, hogy a férőhelyek foglalás híján nem garantáltak. 

Elsőre azt is gondolhatnánk, hogy az El Caminót csak tapasztalt és profi túrázók vállalják be, de a valóság ettől távol áll. Természetesen nem árt, ha nem fulladunk ki egy lépcső megmászásától sem, de a Camino teljesítéséhez nincs szükség évtizedes túratapasztalatra. És hogy ezt honnan tudjuk?

Cikkünk írása során valós véleményeket és tapasztalatokat is szerettünk volna bemutatni, így találtunk rá El Camino Fórum – A Zarándok-Tér közösségére, valamint annak első szeptemberi összejövetelére. A négy tősgyökeres Camino-mentor (Ferencz Kata, Pintér Andrea, Megyeri György és Vizy Péter) által szerveződött társaság pedig minden túlzás nélkül tárt karokkal és széles mosolyokkal fogadott minket.  A kéthetente megtartott találkozók rendszerint egy-egy friss zarándok élménybeszámolója köré épülnek, de olykor – mint legutóbb is – általánosabb programmal bővülnek. A hangulat leginkább egy baráti összejövetelre emlékeztetett: ahogy lassan mindenki megérkezett, körbeültük az asztalt, és szinte azonnal kezdetét vette a kötetlen élménybeszámoló. 

Az asztalnál pedig közel sem csak huszonévesek ültek, sőt: a mintegy két tucat résztvevő többsége inkább az idősebb korosztályból került ki. Három óra alatt számtalan történetet hallgattunk végig, és nehéz is lenne egyet kiragadni. Volt, akit épp csak néhány nap választott el az első caminójától, és olyan is, aki tavaly még megfogadta, hogy soha többé nem vág neki – aztán valahogy mégsem tudott ellenállni.

Ez volt az egyik legelső kérdés, amit az első caminója előtt álló hölgynek feltettek, aki nevetve bevallotta: a nagyjából tíz kilós táska tartalmának valószínűleg az egyharmadát sosem fogja használni. Mégis megnyugtató számára, hogy minden ott van. Egy idős úr már a nyolcadik caminóját teljesítette, míg egy fiatal lány a lisszaboni repülőtérről egyből belevágott élete első zarándokútjába úgy, hogy eleinte napi harminc kilométereket gyalogolt, ami még a tapasztalt túrázók szemét is kikerekítette.

Egy fiatalabb lány a Camino Francését gyalogolta végig kutyával és 14 (!) kilogrammos hátizsákkal, és bár volt, amikor végül a szabad ég alatt tudott csak sátrat verni, a nehézségek egyáltalán nem tántorították el attól, hogy ismét próbára tegye magát. Senki caminója sem volt teljesen ugyanolyan, és talán nem is lehetett volna az, de két dolog minden résztvevőben közös volt: egyikük sem bánta meg, hogy útnak indult, sőt a legtöbben már a következő túrájukat tervezték.

Az El Camino Fórum következő, „Nagypapámmal a Nortén” című találkozóját szeptember 20-án tartják. Ha mindez felkeltette az érdeklődésünket, és úgy érezzük, egyszer nekünk is át kell élnünk az igazi Camino-élményt, ennél jobb alkalmat és helyet nehezen találhatnánk a tájékozódásra.

Szöveg: Illyés Laura