5 program Budapesten, ha nem akarsz otthon maradni a két ünnep között
Budapest, Magyarország
Fotó: ZenitX, Shutterstock

2025-12-22

5 program Budapesten, ha nem akarsz otthon maradni a két ünnep között

A karácsony és a szilveszter közötti időszak ideális alkalom a kikapcsolódásra Budapesten. A főváros ilyenkor is bővelkedik programokban, akár szabadtéri sétára, könnyű kirándulásra, akár fedett, időjárás-független élményekre vágyunk. Összegyűjtöttünk öt budapesti programot a két ünnep közötti napokra.

Pannon Roller Disco

Aki egy kis nosztalgiázásra vágyik, de emellett szívesen átmozgatná magát, annak mindenképpen megéri felszabadítani december 27-ét vagy 30-át. A Pannon Roller Disco jóvoltából ezeken a napokon egy-egy fergeteges görkoris buliban lehet részt venni. A december 27-ei Jingle Wheels program délután három órakor veszi kezdetét és egészen este kilenc óráig tart a negyedik kerületi Tungsram Sport Clubban.

A harmincadikai Final Groove parti a harmadik kerületi Folyondár Sportközpontban zajlik majd délután négy és este kilenc óra között. Az eseményeken a nyolcvanas és a korai kétezres évek slágerei szólnak, de a latin zenék kedvelőinek is tartogatnak meglepetéseket. 

Részletek

Évzáró SUP-túra

Ha ennél is aktívabb programra vágynánk, akkor a SUPshop és a SUPport Sport Club által megszervezetett évzáró SUP-túrát nekünk találták ki. Az érdeklődőknek december 31-én reggel tíz órára javasolt a Római-partra érni, de ha kényelmesebb, 9:30-kor a Kopaszi-gáton, a SUPshop előtt is lesz egy találkozó. A deszkákkal 11 órakor indulnak majd el, a program díja pedig 9900 forint – vagy 4900 forint akkor, ha saját SUP-unkat hozzuk. A kezdők és haladók számára is megfelelő program 2-3 órát vesz igénybe, így egyáltalán nem zárja ki az esti bulizást. 

Részletek

Aranyló Budapest városi séta

Az Imagine városi sétaszervező cég a két ünnep között sem tétlen. Az Aranyló Budapest című túrájukon most a karácsony csillogása kerül a középpontba. A két és fél órás séta során bejuthatunk a régóta zárva tartó Párisi Nagy Áruház lélegzetelállító Lotz-termébe, megnézhetjük a századforduló legendás színpadainak tereit, de a program még egy desszertkóstolást is magába foglal.

Mindeközben a túravezető az aranyfüsttől kezdve az ehető aranyon át az aranyifjakig elmeséli, miért éppen az arany vált az ünnepek meghatározó színévé. A 14:30-kor induló sétát három alkalommal is megtartják a két ünnep közti időszakban, így december 28-án, 29-én és 30-án is részt vehetünk benne. 

Részletek

Recirquel: Kristály

Remek családi program lehet a Recirquel Kristály című előadása, ami az elmúlt években mindig teltházas volt. A Millenáris Üvegterme december 26-án, 27-én és 28-án is átalakul egy téli varázsvilággá, ahol a csillogó jégbe fagyott, bámulatos meseképek a közönség szeme láttára és közreműködésével kelnek életre. A történet szerint Kristályvilág úrnője elvesztette a hitét az emberi érzelmekben, ezért befagyasztja a bolygót, és jeges falak közé zárkózik. A közönség és a fellépő művészek együtt keresik a szeretet melegségét, a fény reményét ebben a lenyűgöző illúziókkal és mutatványokkal teli térben.

Részletek

Pezsgő, fürdő, szilveszter

Végezetül az ajánlóból egy szilveszteri program sem maradhat ki, főleg, ha az olyan, mint amit a Rudas Gyógyfürdő szervez. A fürdő idén egy különleges csomaggal készül az év utolsó napjára, ami a belépőjegy mellett italkuponokat, egy vacsorakupont és többféle programot is tartalmaz. A gyógyfürdőre vonatkozó belépőjegy este 9 órától használható fel, és egy törölköző is jár hozzá. A vacsora mellett továbbá a 45 ezer forintos ajánlat három italt; egy welcome drinket, egy koktélt és egy éjféli pezsgőt is tartalmaz. A műsorok között lesz LED-zsonglőr show, hastánc bemutató, koktél show és férfi revütánc is. 

Részletek

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!




még több Program