2023-09-08
Kódoló lányoké a jövő!
A Skool és az Asura elhatározták, hogy megismertetik a fiatal lányokkal a technológia izgalmas rejtélyeit, a programozói munka érdekes világát és szeretnék tudatosítani, hogy mindez bárki számára megtanulható. Fontosnak tartják, hogy a technikai tudás megszerzése a szociális háttértől független legyen, elérhető a hátrányosabb helyzetű csoportok számára is. „2004-es indulásunk óta kiemelt figyelmet fordítunk a lányok elérésére és inspirálására, hiszen Magyarországon ma a technológiai szakemberek mindössze 10-15%-a nő, így a társadalmunk felét jelentő nők alig vannak jelen a jelenünket és a jövőnket alakító szakmákban." – mondta Guzsaly Péter, az alapítvány partnerkapcsolati vezetője.
A tanulók először is azt tudták meg, mi is pontosan a mesterséges intelligencia (AI). A mesterséges intelligenciáról már felhasználóként is egyre többet tudunk és most is a mindennapjaink állandó része: online vásárolunk, digitális személyi asszisztenst használunk, okos otthonokban élünk, okos autókat vezetünk és néha álhíreket olvasunk teljes meggyőződéssel. Az AI célja, hogy a számítógép olyan dolgokat alkosson, amihez emberi intelligencia szükséges. A számítógép az adatokat nemcsak fogadja, hanem fel is dolgozza, sőt reagál is rájuk. Valójában egy tág fogalom, aminek szerves része a gépi tanulás. Ezt a folyamatot most közelebbről is megismerhetik a lányok, és akár majd a mesterséges intelligencia fejlesztőivé is válhatnak.
„Számunkra mindig is fontos volt a következő generációk támogatása, lányos apaként a SKOOL célkitűzései még közelebb állnak hozzám." – mondta az együttműködésről Kiss-György Máté, az Asura Technologies ügyvezető igazgatója.

Fotó: Asura x Skool workshop
A gépi tanulás egyik leggyakrabban használt formája a neurális hálók, ami megpróbálja lemásolni az emberi agy működésének elvét. Neurális hálókkal számtalan területen találkozunk. A Facebook arcfelismerés alapján ajánlja fel a fényképünkön lévő ismerősünk nevét, a YouTube az ízlésünknek megfelelően ajánlja a zenéket, a Netflix pedig a filmeket és a sorozatokat, de neurális háló alapon működnek az önvezető autók is.
Az Asura Technologies a neurális háló alapú gépi látásra fókuszál, ezen belül jármű- és rendszám felismerésre, arcfelismerésre és objektumdetektálásra. A cég a koronavírus-járvány kezdetén fejlesztett Házi Karantén Rendszer applikációban is használja, az arc alapú azonosításra.
A neurális hálók „tanítása", hasonló egy kisgyerek tanításához.
Ha sokszor elmondunk vagy megmutatunk neki valamit, egy idő után tudni fogja magától is. Erre példa a workshopon alkalmazott madár és krokodil megkülönböztetése. Egy kisgyereknek, de egy gépnek sem úgy próbáljuk megtanítani, hogy mi a madár és a krokodil, hogy körülírjuk azok tulajdonságait és jellemzőit (pl. csőr, száj méret, nagyság, szín, lábak száma), hanem egyszerűen, megmutatjuk nekik. A neurális hálóknak ugyanígy teszünk, megmutatunk sok-sok képet krokodilokról és madarakról a tanulási folyamat közben, még végül a folyamat végén, már meg is tudja különböztetni a két állatot.

Fotó: 123rf
Nem kisebb feladatot kaptak a tanulók, minthogy elkészítsék az első, saját mesterséges intelligencián alapuló applikációjukat. A workshop elengedhetetlen része volt, hogy jobban megismerjék egymást a résztvevők, és a lányok gondolatmentéhez illeszkedjen a közös munka. A bemutatkozások és a jövőbeli tervek megvitatása mellett, több érdekes témáról is szó volt: drónok, VR szemüvegek, önvezető autók, digitális oktatási reformok, beépített chipek, hol jelenik meg a gépi tanulás az életünkben, át lehet-e verni a gépeket és milyenek egy fejlesztő mindennapjai.
Az Asura Technologies munkatársai örömmel vettek részt a projektben a lelkes tanulni vágyó közönséggel és remélik, hogy egy napon majd a fejlesztői csapatban is találkoznak az IT pályát választókkal.
Mivel az első programra kétszeres volt a túljelentkezés, április 24-én ismét megtarják a workshopot. (X)