2024-08-05
Több mint 150 éves, iható pezsgőket találtak a tenger mélyén
Nemrég egy búvárcsapat a Balti-tengeren több rekesz pezsgőt és más különleges italokat talált egy elsüllyedt hajón, a svéd Öland-szigettől körülbelül 40 kilométerre. Már azt is sejtik, hogy kié lehetett a szállítmány, amely az 1800-as évek közepén indult útnak.
Amikor a Balti-tengeren búvárkodó csapat szonárja hajóroncsot jelzett a közelben, azt gondolták, csak egy elsüllyedt halászhajó, ám mikor közelebbről is szemügyre vették, megdöbbenve tapasztalták, hogy egy 19. századi hajóra bukkantak, mely tele volt rakománnyal.

Tomasz Stachura, a búvárcsoport lengyel vezetője a BBC-nek nyilatkozott, szerinte előfordul, hogy egy búvár talál egy-két üveget a víz mélyén, ám 40 évnyi tapasztalatával sosem számított arra, hogy több rekesz italt talál egy elsüllyedt hajón. A búvárok eredetileg csak egy rövid, gyors merülést terveztek, majd végül majdnem két óra hosszát a víz alatt úszkáltak. A rakományt
– tette hozzá Stachura, hozzátette: annyira értékesnek találták az üvegeket, hogy rendőri kíséretet is kaptak a szállításukhoz.
Szerinte a rakomány akár I. Miklós cár felé is tarthatott, hiszen könnyen elképzelhető, hogy az orosz uralkodó rendelt italokat egy ünnepségre, amit Stockholmban vagy Szentpétervárban tartottak meg. A merülés összesen húsz percet vett igénybe, az már sokkal bonyolultabb művelet, hogy bejussanak a hajó fedélzetére, de a csapatvezető szerint sokkal többet tudnak meg, miután alaposabban is átvizsgálták a hajót és a rakományt. Ráadásul mivel bontatlanok és tökéletes állapotban vannak az üvegek, az italok a mai napig ihatók. Henry Jeffreys, borszakértő a BBC-nek elmondta, hogy ebben a korban a pezsgők sokkal édesebbek voltak, a cukor miatt pedig sokkal tovább is elálltak, így szerinte is fogyaszthatóak.
Ugyan nem a víz fenekén, de nemrég egy palackpostát is találtak a partra mosva. Amy Smith Murphy Maryland állam egyik üdülővárososában, Ocean Cityben sétált a strandon, mikor egy különösnek tűnő tárgyat mosott partra a víz. Kisebb utánajárással kiderült, hogy egy közel 150 éves palackról van szó, amelyben még egy üzenetet is elrejtettek. Még az is lehet, hogy az üvegnek köszönhetően nemsokára bekerül a Guiness-rekordok könyvébe.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!