2025-04-12
Van egy ország, ahol kétszer annyi piramist találunk, mint Egyiptomban
Bár legtöbbünknek a piramis szóról egyből Egyiptom jut eszébe, több országban is találkozhatunk piramisszerű építményekkel. Sőt az említett észak-afrikai országtól délre fekvő Szudánban több mint kétszer annyi bújik meg, mint szomszédjánál.
Szudánban mintegy 255 piramis található. Ezek mindegyike azalatt az ősi Kusita Királyság alatt épült fel, amely egykor a mai Szudán és Egyiptom egyes részei felett egyaránt uralkodott az i. e. IX. és i. sz. IV. század között. A piramisokat többnyire Meroé település régiójában fedezték fel, és bár sokkal kisebbek, mint egyiptomi társaik, de történelmileg szintén jelentősek.
Néhány sír – mint például Taharqa király és Nastasen király emlékhelye is – a növekvő talajvíz miatt ma már részben víz alá került, így csak búvárkodással lehet megközelíteni ezeket.

Szudánnak több belső konfliktussal is szembe kellett néznie a közelmúltban; beleértve ebbe két polgárháborút és a folyamatos politikai instabilitást. Az utazási szakemberek pedig jelenleg is azt tanácsolják, hogy biztonsági okokból mindenki kerülje el Afrika harmadik legnagyobb területű országát. Ugyanakkor a piramisok igazi nemzeti büszkeséggé váltak a helyiek szemében: Mahmoud Suliman régész szerint például központi szerepet játszanak Szudán kulturális identitásában, ezért többek közt reklámokban és nemzeti szimbólumokban is feltűnnek. A híres szudáni harcművész, Aya Allam is alátámasztja ezt az állítást, mondván:
- idézi az Express a sportolót.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!