Anglia legrégebbi temploma még ma is nyitva áll
Szent Márton-templom, Canterbury, Anglia
Fotó: PhotoFires/Shutterstock

Anglia legrégebbi temploma még ma is nyitva áll

Európában olyan, máig működő történelmi emlékeket találunk, mint a spanyol Coruña világítótornya vagy a görög Arkadiko hídja, de nem feledkezhetünk meg Anglia legrégebbi templomáról sem. Canterbury szívében találjuk a Szent Márton-templomot, amely az egész ország történetének egyik legkorábbi tanúja, ráadásul a mai napig bejárható.

A Szent Márton-templomot 597 előtt emelték, ezzel pedig a legrégebbi, folyamatosan működő templomnak számít Nagy-Britanniában. A templom legidősebb részei még a római megszállás idején építették, falai között szász, normann és középkori elemek bújnak meg. Érdekesség, hogy a római kori részeinek eredeti funkciója nem teljesen tisztázott – egyes feltételezések szerint akár mauzóleumként is szolgálhatott. Később kibővítették a templomot, így nyerte el ma is ismert formáját.

Az épület legnagyobb részének számító hajó az első olyan angolszász szerkezet volt, amelyet már nem fából, hanem habarccsal kötött téglából és kőből építettek. A templom ma az anglikán egyház része, a Canterburyi katedrálissal, valamint a Szent Ágoston-apátsággal együtt az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. 1668 óta a Szent Márton és Szent Pál egyházközséghez tartozik, mindkét templomban heti rendszerességgel tartanak istentiszteleteket.

Image
A Szent Márton-templom tornya
Fotó: PhotoFires/Shutterstock

A látogatók gyakran emelik ki az épület belső terének különleges hangulatát: a gazdagon díszített ólomüveg ablakok, a meghosszabbított hajó és a padok együttese olyan érzést kelt, mintha valóban évszázadokat utaznánk vissza az időben. Ha szeretnénk igazán mélyen megismerni a gazdag múltra visszatekintő épület történetét, akkor idegenvezetésen is részt vehetünk.

Ne hagyjuk ki a templomkertet sem, ahol régi sírkövek között is sétálhatunk. A visszajelzések szerint a kissé vadregényes temetőkert és a dombtetőről nyíló kilátás – ahonnan a Canterburyi katedrálisra is rálátni – különösen emlékezetessé teszi az itt töltött időt. A temetőben olyan ismert személyek nyugszanak, mint William Cadman 19. századi evangélista, és Thomas Sidney Cooper festőművész.

Image
A Szent Márton-templom sírkertje
Fotó: Betofoto/Shutterstock

A Szent Márton-templomot mindössze egy tíz perces sétára találjuk a katedrálistól, mégis egészen más arcát láthatjuk az angol településnek. Akár vezetett látogatással, akár önálló felfedezéssel érkezünk, a hely szakrális nyugalma és történelmi súlya miatt észre se vesszük majd, milyen régóta vagyunk itt.

(Express)

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!




még több Úti cél