A tengerparti spanyol üdülőfalu, ami eddig elkerülte a turisták figyelmét

Spanyolország déli részén, Almería közvetlen közelében találjuk Cabo de Gata apró halászfaluját. A település egy hatalmas, Spanyolország és Észak-Afrika között húzódó vulkáni lánc része, amely ma az Alborán-sziget mellett itt bukkan a tengerszint fölé. Az itteni ásványkincsekre már az ókorban is felfigyeltek: a rómaiak hasznosították a sólepárlókat, amelyek évszázadokon át megélhetést biztosítottak a helyieknek.

A középkorban és az azt követő évszázadokban a térség valóságos senkiföldjévé vált. Ez elsősorban a kalózok jelenlétével magyarázható, akik a környék öbleiben rejtőzve várták az alkalmat, hogy lecsapjanak a kereskedelmi hajókra.

A spanyolok emiatt masszív védelmi rendszert építettek ki. Ha ma végigsétálunk a környéken, több helyen is védőtornyok romjaival találkozhatunk, ilyen például a közvetlenül a strand mellett álló Torreón de San Miguel de Cabo de Gata.

A térség történetéhez a 19. századi aranyláz is hozzátartozik, amelynek idején a korábban csendes Rodalquilar-völgy rövid idő alatt nyüzsgő bányászati központtá vált. A bányákat a hatvanas években zárták be, a környék pedig ismét elcsendesedett.

Cabo de Gata legfőbb vonzereje nem az épített örökségben, hanem a közeli Cabo de Gata-Níjar Nemzeti Parkban rejlik. Az UNESCO bioszféra-rezervátumként és geoparkként is számon tartott terület több mint ötven kilométer hosszú, eldugott öblökkel szegélyezett vulkanikus partszakaszt foglal magában. Az öblök közül a Playa de los Genoveses és a Playa de Mónsul a legismertebbek, utóbbi jellegzetes sziklája az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag című filmből is ismerős lehet.

A falu környéke azoknak is jó választás, akik inkább a pihenésre hangolódnának. A központi Playa de San Miguel hosszan nyúlik el a tenger mentén, Almería felé haladva pedig egymást követik a homokos strandok.

Ha aktívabb kikapcsolódásra vágynánk, az Eco-Agata vagy az El Cabo a Fondo hajós túráin olyan tengeri barlangokat is felfedezhetünk, amelyeket szárazföldről nem, vagy csak nagyon nehezen lehet megközelíteni.

A település másik érdekességét a fent már említett sólepárlók adják. A csaknem 400 hektáros terület remek helyszín a madármegfigyelésre és a flamingók fotózására. A közelben több megfigyelőpontot is találunk, ahonnan úgy csodálhatjuk meg a madarakat, hogy közben nem zavarjuk meg őket. A leglátványosabb időszak a késő júliusi és augusztusi vándorlás ideje, amikor számos flamingó pihen meg a területen.

A sólepárlók közelében áll a 20. században épült Iglesia de las Salinas templom is. A tengerparton fekvő fehér katolikus kápolnát eredetileg a sómunkások számára emelték, és bár a belseje általában nem látogatható, kívülről bármikor megnézhetjük.

(Travel + Leisure)