Rengeteg a kígyó Ausztráliában, Új-Zélandon mégsem találkozni velük

Új-Zéland azon kevés nagyobb földterület közé tartozik, ahol nem élnek őshonos szárazföldi kígyók. Hasonló kivételnek számít például Izland, Írország, Grönland és az Antarktisz is, a szigetország története azonban földtörténeti szempontból különösen érdekes.

A mai Új-Zéland területe mintegy 85 millió évvel ezelőtt kezdett leválni az egykori Gondwana szuperkontinensről. Mire teljesen elszigetelődött, a kígyók nem jutottak el a szigetekre, később pedig szárazföldi kapcsolat híján természetes úton sem érhették el őket.

Az elszigeteltség hosszú időn át formálta az ország élővilágát. Számos őshonos madár- és hüllőfaj olyan környezethez alkalmazkodott, ahol nem éltek szárazföldi ragadozó emlősök, ezért egy új faj megjelenése komoly károkat okozhatna. Különösen érzékeny lehet erre a kivi, valamint a hidasgyík.

Az ország hatóságai szigorú szabályokkal próbálják fenntartani ezt az állapotot. A rakományokkal vagy más módon behurcolt példányokat igyekeznek gyorsan felkutatni és eltávolítani, ezért Új-Zéland biológiai biztonsági rendszere a határforgalomban is kiemelt szerepet kap.

A különbség Ausztráliához képest a legszembetűnőbb. Míg a kontinensen számos kígyófaj él, köztük olyan erősen mérgező fajokkal, mint a kispikkelyű tajpán, Új-Zéland szárazföldje a mai napig mentes maradt tőlük. A hatóságok éppen ezt az állapotot igyekeznek megőrizni, hogy a szigetország különösen sérülékeny élővilága továbbra is védve maradjon a behurcolt fajoktól.

(hamuesgyemant.hu)