Vízesés fölött bújik meg Spanyolország egyik legkülönlegesebb szentélye
Covadongai szent barlang, Spanyolország
Fotó: siete_vidas, Shutterstock

2026-10-15

Vízesés fölött bújik meg Spanyolország egyik legkülönlegesebb szentélye

Észak-Spanyolország hegyei között egy természetes sziklabarlang őrzi annak a csatának az emlékét, amely a rekonkviszta, vagyis a keresztény visszahódítás kezdetének jelképévé vált. A covadongai szentély a hagyomány szerint egy legendás uralkodó nyughelye, egyben az asztúriai identitás egyik legfontosabb szimbóluma.

Miután 711-ben összeomlott a Vizigót Királyság, az Ibériai-félsziget nagy része muszlim uralom alá került. Az északi hegyvidékeken azonban fennmaradtak kisebb keresztény központok, köztük Asztúria, ahol Pelayo vezetésével bontakozott ki az ellenállás. A hagyományosan 722-re datált covadongai csatában a helyi keresztény erők győzelmet arattak a muszlim seregek felett.

Covadonga történelmi jelentősége azonban jóval túlmutat magán az összecsapáson.

Pelayo uralkodásához köthető az Asztúriai Királyság megszületése, Covadonga pedig idővel a keresztény államiság és a muszlim uralommal szembeni ellenállás jelképévé vált. A csatát később a rekonkviszta, vagyis az Ibériai-félsziget évszázadokon át tartó keresztény visszahódításának kezdeteként értelmezték, ami különös jelentőséget adott a helyszínnek.

Ez a történelmi és vallási örökség ma is meghatározza a Picos de Europa hegyei között található barlangszentély, a Santa Cueva jelentőségét. A legenda szerint Pelayo és katonái ebben a természetes sziklabarlangban kerestek menedéket a csata előtt, és Szűz Máriához imádkoztak győzelemért. A barlangban később kápolnát alakítottak ki, amely az évszázadok során fontos zarándokhellyé vált.

A szentély egyik legfontosabb látnivalója Pelayo síremléke. Az uralkodót és feleségét eredetileg a közeli Santa Eulalia de Abamia templomban temették el, földi maradványaikat azonban a hagyomány szerint később, X. Alfonz kasztíliai király uralkodása idején Covadongába helyezték át.

A barlang másik meghatározó emléke a Covadongai Szűzanya kegyszobra, amit a helyiek „La Santina” néven emlegetnek. A sziklabarlangban kialakított oltáron álló szobor azonban nem az eredeti: elődje az 1777-es tűzvészben megsemmisült, a ma látható alkotás pedig egy évvel később került a szentélybe. A spanyol polgárháború idején Franciaországba vitték, és csak 1939-ben, a párizsi spanyol nagykövetségen bukkantak rá. Innen végül sértetlenül került vissza Covadongába.

Image
Santa María la Real-bazilika, Covadonga, Spanyolország
Fotó: Mazur Travel, Shutterstock

Az 1777-es tűzvész a barlanghoz kapcsolódó korábbi templomot is elpusztította. A szentélyegyüttes ma látható legjelentősebb épülete, a Santa María la Real-bazilika már a 19. század végén épült, és 1901-re készült el. A sziklafalak, az erdős hegyoldalak és a völgy fölé magasodó bazilika együtt különösen látványos környezetet teremtenek. 

A barlang mellett ráadásul egy vízesés is található, amelynek vize egy smaragdzöld medencébe hullik.

Covadonga ma Asztúria egyik legfontosabb zarándokhelye, de a környék a természetjáróknak is bőven tartogat látnivalókat. A világ legszebb helyének választott Picos de Europa Nemzeti Park túraútvonalai és a híres Covadonga-tavak miatt is érdemes időt szánni a környék felfedezésére.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!