Cunamiriadó Krétán, figyelmeztetést adtak ki a hatóságok Cunamiriadó Krétán, figyelmeztetést adtak ki a hatóságok
Plakias strandja, Kréta
Fotó: Panteris Antonio/Shutterstock

2025-05-22

Cunamiriadó Krétán, figyelmeztetést adtak ki a hatóságok

Cunamiriadót adtak ki a hatóságok, miután május 22-én, csütörtök reggel 6,1-es erősségű földrengést mértek a görögországi Kréta partjainál.

A rengés a görög Kréta szigetétől északra történt csütörtökön reggel 6 óra 19 perckor. A szakértők mérései szerint az epicentrum a tengerben volt – 58 kilométerre észak-északkeletre Elounda településétől. Az amerikai földtani intézet is észlelte a földmozgást – szerintük 69 kilométer mélyen lehetett a jelenség kiindulópontja.

Erre reagálva az Európai-Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC) azonnal szökőárriadót rendelt el a szigeten. Továbbá arra kértek minden helyit és turistát, hogy a parttól a lehető legtávolabb, magasabban fekvő helyeken töltsék el a következő órákat saját biztonságuk érdekében.

A rengést az egész Égei-tengeren érezték – beleértve Törökország és Izrael egyes részeit is. A kelet-krétai lakosok az EMSC honlapján arról számoltak be, hogy sokan arra riadtak fel, hogy ágyuk rázkódni kezdett, írja az Independent.

A görög tűzoltóság szóvívője közölte, hogy Kréta-szerte minden egységük magas készültségben van, még úgy is, hogy eddig nem kaptak segélykérést. Károkról vagy sérültekről sem érkezett egyelőre jelentés.

A mostani földmozgás egy hasonló, 6,1-es erősségű rengést követett, amely alig egy hete történt Kaszosz szigeténél, Görögország déli partjainál. Kréta és környéke arról is ismert, hogy már régóta Európa egyik leginkább földrengésveszélyes övezeteként kezelik a szeizmológusok, hiszen beletartozik abba a régióba, amely az afrikai és az eurázsiai tektonikus lemezek közötti bonyolult töréshatár mentén fekszik.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!