5 fordított vízesés a Földön, ami próbára teszi a realitásérzékünket 5 fordított vízesés a Földön, ami próbára teszi a realitásérzékünket
Fotó: Fotó: Shutterstock

2024-03-02

5 fordított vízesés a Földön, ami próbára teszi a realitásérzékünket

A természet mindig képes meglepni minket, a fordított vízesések pedig az egyik legfurcsább jelenségnek számítanak. Ilyen, gravitációt felülíró látvánnyal csak kevés helyen találkozhatunk, ugyanis mindez csak ott tud végbemenni, ahol elég erős szél fúj ahhoz, hogy olyan optikai illúziót okozzon, aminek hatására azt gondolnánk, hogy a vízesések vize felfelé folyik. Mutatunk öt olyan helyet, ahol ez valóban megtörténik.

Naneghat, India 

India közepén, Mumbaitól északkeletre található a Naneghat néven ismert hágó, ahol a látogatók egy szokatlan jelenségnek lehetnek szemtanúi. A hágó környékén több vízesés is megtalálható, közülük párnak a vize a monszun ideje alatt a heves szél hatására a megszokottól ellentétes irányba „folyik”.

Furepe-vízesés, Japán

A Hokkaidó buja erdőiben rejtőző Furepe-vízesés normál körülmények között is népszerű a túrázók körében: a Shiretoko Nemzeti Parkban rengeteg ritka állat- és növényfajjal találkozhatnak a látogatók, de az egyik legszebb pontjának egyértelműen a sziklák tetejéről induló vízesés számít – különösen akkor, ha éppen akkora szél fúj, hogy megváltoztatja a víz folyásának irányát.

Ha már furcsa természeti jelenségek: 5 szokatlan nemzeti park, ahol bámulatos látvány fogad

Cachoeira da Fumaça, Brazília

Brazília fővárosától nyugatra is létezik egy olyan vízesés, aminek vize gyakran a gravitációt meghazudtoló irányba folyik. Az esőerdő mélyén található Füst-vízesés nem véletlenül kapta nevét, ugyanis a 340 méteres magasságból lezúduló vízcseppekkel gyakran játszik a szél, emiatt a látogatók úgy érzékelhetik, hogy füstös környezetben vannak.

Rjúkanda-vízesés, Izland

A fekete homokos tengerpartokon keresztül a monumentális gejzírekig, Izland tele van természeti csodákkal – és vízesésekkel is. A sziget északkeleti részén zubogó Rjúkanda-vízesés 93 méteres magasságával az ország egyik legmagasabb vízesésének számít. Azt, hogy vize időnként optikai illúziót teremtve ellentétes irányba folyik a neve is tükrözi, ugyanis a rjúka izlandiul annyit jelent, mint „gőz”, vagy „elfújni”.

Ez is érdekelhet: 6 látványos természeti csoda, amiről lehet, hogy most hallasz először

Waipuhia-vízesés, Hawaii

Az Egyesült Államokban, pontosabban Hawaiin is létezik egy fordított vízesés: a Honolulutól északra található rezervátum területén csobog a Waipuhia-vízesés, melyhez többek között egy 1,2 kilométer hosszú túraútvonal vezet el. A környéken viszont nem árt a tapasztalat, ugyanis az út maga nem annyira kiépített, így az utazóknak néha meg kell küzdeniük a buja növényzettel.

(Forrás)

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!