2024-07-16
Franciaország festői vízparti kisvárosa, ami évszázadok óta vonzza a művészeket
Franciaország északi részén, Calaistől nyugatra találhatunk rá arra a francia kikötővárosra, ami színes házaival teljesen olyan képet mutat, mint egy holland város. A Szajna partján fekvő Honfleur települését egyik oldalról egy natúrrezervátum határolja, festői környezete miatt pedig egykor az impresszionista festők egyik legkedveltebb célpontjának számított.
Franciaország tele van változatos úti célokkal: míg délen a Riviéra városai és a mediterrán szigetek teszik vonzó úti céllá, addig északon olyan kulturális szempontból jelentős helyekre utazhatunk, mint a múzeumokban gazdag Lille. Tengerpartok ugyanakkor északon is vannak, ilyen például az a Le Touquet, ami egykor népszerűbb volt, mint a fent említett Riviéra. Errefelé rejtőzik egy más szempontból érdekes kisváros is, mégpedig a színes házakkal díszített Honfleur.
A Szajna torkolatában fekvő város elhelyezkedéséből adódóan a történelem során fontos kereskedelmi és stratégiai központ volt. Honfleur már a 12-13. században jelentős kereskedelmi szereppel bírt, a százéves háború (1337-1453) idején pedig kiemelkedő katonai bázisnak számított. A 16. században, a gyarmatosítás idején sem volt elhanyagolható terület; a helyi hajóépítők és a tengerészek nagyban hozzájárultak az ország terjeszkedéséhez.
Habár a várost sokáig a kereskedelem tette fel a térképre, az lassan elkezdett veszíteni jelentőségéből, mígnem a 19. századtól kezdve az impresszionista művészeknek köszönhetően újult erőre kapott. Ekkortájt több, ma már híres alkotó fedezte fel magának a festői környéken fekvő Honfleurt, így például Eugéne Boudin, Claude Monet, Camille Corot és Gustav Courbet – Monet például itt festette a Honfleur tengerpartján című alkotását.
Persze Honfleurt nem csak a művészetkedvelőknek érdemes meglátogatni: az egyik legfőbb látványosságnak a régi kikötő, azaz a Vieux Bassin számít, de a központban helyezkedik el a barokk harangtoronnyal díszített 15. századi gótikus templom, az Église Saint-Léonard. Ha északra indulunk, a tengerparton találjuk meg a Naturospacenek elnevezett trópusi kertet, ahol az egzotikus növények mellett rengeteg pillangóval találkozhatunk.
Dél felé haladva egy informatív táblákkal ellátott labirintusban (Labyrinthe de Honfleur) is próbára tehetjük magunkat, a Normandiai hídon átsétálva pedig egyenesen a Szajna-torkolatra épült természetvédelmi területen találjuk magunkat.
Ha kifáradtunk a kirándulásban, akkor nézzünk be a helyi piacra, ahol finomabbnál finomabb szuveníreket szerezhetünk be. A város éttermeiben a klasszikus normandiai konyha ízeibe kóstolhatunk bele: tengerközelsége miatt népszerűek a halas ételek, osztrigák, kagylók és a homárok, de a vacsora nem lehet igazi az olyan híres normandiai sajtok nélkül, mint példádul a camembert. Mindezt kísérjük egy-egy Pommeau vagy Calvados társaságában: előbbi egy édeskés almabor, míg utóbbi egy erősebb szeszesital – persze a kínálatból a cider sem fog hiányozni.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


