2024-06-03
Széfet fogtak mágneshorgászat közben, milliókat találtak benne
Egy mágneses horgászatért rajongó házaspár élete fogását húzta ki a napokban egy New York közelében található tóból: a hírek szerint egy 100 ezer dollárt – azaz közel 36 millió forintot – rejtő széfre bukkant a szerencsés páros.
James Kane és Barbie Agostini május 31-én, pénteken egy mágnessel ellátott kötelet dobott a Queensben található Flushing Meadows Corona Parkban lévő tóba, majd kis idő múlva ki is húztak egy rejtélyes széfet.
Miután sikeresen felnyitották a lezárt dobozt, elmondásuk szerint rengeteg – százdolláros címletekből álló – bankjegyköteget pillantottak meg.
Ez is érdekelhet: A szív alakú tó, aminek valójában szomorú története van
A történteket bejelentették a rendőrségnek, akik közölték velük, hogy a széfnek nincs köze semmilyen bűncselekményhez, így megtarthatják a szétázott, de még felhasználható pénzt.
„Rengeteg széfet találtunk már korábban is. Aztán megláttam ezeket a kötegeket és azt gondoltam, hogy ez nem lehetséges."
– idézi a BBC a szerencsés pár férfi tagját.
„A széfben nem voltak azonosítók, ezáltal nem lehetett megtalálni az eredeti személyt.”
– egészítette ki a nő a történteket, így a rendőrség csak gratulálni tudott a meggazdagodott párosnak.
Ezt is nézd meg! A világ 7 legtitokzatosabb és legszebb tava
A mágneses horgászat lényege, hogy egy erős mágnessel ellátott zsinórt húznak végig a tavakon és folyókon, majd megnézik, mik akadtak a botukra.
A házaspár egyébként a koronavírus-járvány idején kezdte el a mágneses horgászatot. Elmondásuk szerint korábban találtak már második világháborús gránátokat, 19. századi fegyvereket és egy egész motorkerékpárt is. A mostani fogás összértéke átszámolva közel 36 millió forint lehet.


