Újra lesznek gladiátorjátékok a római Colosseumban
Colosseum, Róma
Fotó: RuslanKphoto / Shutterstock

2025-10-17

Újra lesznek gladiátorjátékok a római Colosseumban

Új korszak kezdődik a római Colosseum életében: nemcsak külcsínyre, de programok szempontjából is teljesen átalakul a közel kétezer éves látványosság.

Az elmúlt években a Colosseum folyamatosan megújult: 2021-ben befejeződött a teljes restaurálás, megnyíltak az aréna alatti szintek, 2023-ban pedig liftet építettek, amely elérhetővé tette a felsőbb emeleteket is. Nemrég pedig azt is bejelentették, hogy a történelem során először nyitják meg az amfiteátrum alatti császári folyosót. Ez azonban még nem minden: a világ egyik legismertebb műemléke újabb projektbe kezd. Ez főként annak a Simone Quilicinak köszönhető, aki október 20-ától hivatalosan is a Colosseum igazgatója lesz.

Az építész és környezetmérnök végzettségű szakember pedig nemcsak a római amfiteátrum működését szeretné megújítani, hanem újraélesztené a kapcsolatot a város lakói és saját történelmi örökségük között is.
„A rómaiak nem mennek be a Colosseumba”
Image
Fotó: Kamil Klyta/Unsplash

A helyiek szerinte messziről elkerülik a látnivalót, mivel a tömegturizmus elvette a kedvüket. A La Repubblicának adott interjújában azt is megemlítette, hogy tavaly 14 millió látogató kereste fel az épületet. Azaz többen voltak kíváncsiak az ókori építményre, mint a Louvre-ra vagy az Eiffel-toronyra –, ám ez a siker nem fenntartható jelen formájában.

Quilici célja, hogy a Colosseum ne pusztán turistaattrakció legyen, hanem élő kulturális központ, ahol a múlt és a jelen találkozik. Ennek részeként új bejáratokat és útvonalakat terveznek, köztük egy olyat is, amely a Capitolium-dombtól, a Forum Romanumon át vezet majd egyenesen az arénához. Ez több is lehet, mint vágyálom: az igazgató hatáskörébe tartozik ugyanis a teljes régészeti park – a Palatinus-domb császárpalotáival együtt – így a fejlesztések valóban egy egységes kulturális arculatra formálhatóak.

Átalakulás

A legizgalmasabb azonban kétségkívül a Colosseum színpadának újjáépítése. A tervek szerint a két évig tartó projekt után újra élet költözne a történelmi kőfalak közé, és gladiátorjátékokat, klasszikus és popzenei koncerteket is rendeznének a Colosseumban. Quilici már azt is elárulta, hogy Stinget és Paul McCartneyt látná szívesen első fellépőként.

A megújulás nemcsak a színpadot érinti. Az igazgató végleg száműzné például a gladiátor öltözékbe bújt embereket, akik pénzért pózolnak a turistákkal a bejárat előtt, szerinte „nekik semmi közük a történelemhez”. Helyettük valódi kulturális tartalommal, minőségi eseményekkel és a rómaiak visszacsábításával szeretné újradefiniálni a Colosseum szerepét.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!