2024-01-26
Ötven forintért árulják a házakat Horvátország egyik bájos falujában
A magyar határ mentén terül el Légrád megközelítőleg kétezer főt számláló falva, ahol most – az olaszországi projektekhez hasonlóan – olcsó lakhatási lehetőséggel vennék fel a harcot az elnéptelenedés ellen. A programot már 2018-ban is meghirdették, idén pedig ismételten erre adták a fejüket a település vezetői.
A magyar határ mentén húzódó Légrád lakossága évről évre csökkent, emiatt az illetékesek úgy döntöttek, hogy idén ismételten elindítják a 2018-as lakhatási projektet. Akkor még egy kunáért, 2024-ben pedig – lévén az országban azóta bevezették az eurót – 13 eurocentért, vagyis nagyjából 50 forintért kínálják a felújítandó lakásokat.
A CNBC cikkéből kiderül, hogy már a hat évvel ezelőtti kezdeményezés után is megnövekedett Légrádban a gyermekek száma, ami összességében pozitív hatásról árulkodik.
Dél-Olaszországban kilenc településre várják a lakókat: Az elnéptelenedő dél-olasz régió, ahol milliókat fizetnek, ha odaköltözünk
A jelentkezésnek persze van pár feltétele is: a faluba olyan embereket várnak, akiknek életkora nem haladja meg a 45 évet, büntetlen előélettel rendelkeznek, illetve a jelentkezőknek párkapcsolatban kell élniük. Továbbá az akciót olyanok vehetik igénybe, akiknek nincsen más ingatlanuk, de az egyelőre nem egyértelmű a felhívásból, hogy ez a kitétel csak a horvátországi inglatlanokra vonatkozik, vagy általánosságban értendő.
„Eddig összesen öt házat sikerült így eladnunk. Három család már be is költözött, ráadásul azóta mindhárom család bővült is”
– mondta még Ivan Sabolić polgármester a horvát HRT lapnak.
Ezt követően 2021-ben 19 üres házat, valamint egy elhagyatott telket kínáltak egyetlen kunáért, ebből 17 el is kelt. Mivel az említett házak különböző állapotúak voltak, ezért a helyi önkormányzat 25 ezer kunás (közel 1,3 millió forintos) támogatást ajánlott fel segítségül.
Ha már Horvátország: Közvetlen farsangi járatot indít a MÁV Európa egyik legmenőbb karneváljára
Azoknak is kijárt egy kis kedvezmény, akik magántulajdonban lévő ingatlant szerettek volna vásárolni; számukra a település felajánlotta, hogy az ár 20 százalékát, de legfeljebb 35 ezer kunát (nagyjából 1,7 millió forintot) fedez a kiadásokból.