2024-07-01
Ezekben az országokban rémálom autóba ülni
Eddig sem volt titok, hogy Londonban idegőrlő az autós közlekedés a dugók miatt, ami továbbra sem változott: a forgalmi statisztikákkal foglalkozó Inrix zsinórban harmadszor választotta meg Londont Európa legforgalmasabb városának – az Egyesült Királyság fővárosát világviszonylatban egyedül New Yorknak sikerült lekörözni.
A Time Out által közölt felmérés szerint a Londonban közlekedő autósok átlagosan 99 órát töltöttek dugóban ülve 2023-ban. Egy évvel korábban, 2022-ben ez a szám még csak 97 volt. Világszinten csak New York előzte meg az Egyesült Királyság a fővárosát, 101 órás eredménnyel (a kutatásban India és Kína közlekedési forgalmát nem vizsgálták).

A szakértők szerint London és más nagyváros forgalma már a koronavírus-járvány előtti időket idézi, ami nem feltétlenül rossz. Bob Pishue, közlekedési szakértő, a jelentés szerzője szerint az Egyesült Királyságban és Európán belül is kisebb mértékben nőtt az autós forgalom, ami azt is jelentheti, hogy az „európai országok új közlekedési normákat alakítanak ki".
– mondta.
Érdekesség, hogy az Egyesült Királyság többi részén egy autós átlagosan 61 órát vesztegetett el az életéből 2023-ban dugóban, az eggyel korábbi évben ez a szám 57 volt. Az országban Londont Birmingham, Bristol, Leeds és Wigan követi a listán.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


