Magyar tagja is volt Magellán föld körüli expedíciójának Magyar tagja is volt Magellán föld körüli expedíciójának
Fotó: Fotó: Shutterstock

2024-03-01

  • Drive
  • Úti cél
  • Magyar tagja is volt Magellán föld körüli expedíciójának

Magyar tagja is volt Magellán föld körüli expedíciójának

Több mint 500 éve, 1519. szeptember 20-án vágott neki Ferdinand Magellán portugál felfedező és legénysége annak az expedíciónak, aminek célja a Föld megkerülése volt. Azt viszont kevesebben tudják, hogy a Sevillából induló zászlóshajó fedélzetén egy magyar tiszt is utazott.

Ferdinand Magellán huszonöt éves korában szállt először hajóra, majd idővel eljutott Indiába és Afrikába is, mígnem 29 évesen nekivágott élete utolsó felfedezésébe. A három évig tartó expedíció során az akkori Fűszer-szigetek néven ismert helyre szerettek volna nyugati irányból eljutni.

A 270 fős legénység részét képezte a magyar származású Varga János tüzérségi parancsnok is.

Bár Kolumbusz utazásából kiindulva Magellán valószínűleg tisztában lehetett azzal, hogy meg kell majd kerülnie a mai Dél-Amerikát, az átjáróra – a Magellán-szorosra – így is csak több hónapnyi bolyongás után sikerült rátalálniuk.

Ráadásul az egyik legneccesebb terület környékén kellett hajózniuk: A világ legdurvább útvonalai az óceánjárók számára

És azt tudtad, hogy Köszönőviszonyban sincs a valósággal az, amit a térképen látsz?

A legénységnek ezalatt számos kihívással kellett megküzdenie: a lázadásoktól kezdve az élelemhiányig, nem volt könnyű sorsa a felfedezőknek.

Varga sorsa sem volt zökkenőmentes; amiről TikTok-videónkban mesélünk bővebben:
@drive.magazine Bár Varga útjánák utolsó szakaszát fogolyként töltötte, az első emberek között volt, aki az Újvilág földjére lépett.???? #drivemagazine #világ #magellan #expedition #történelem #föld #utazás ♬ Swan Lake "dance of four swans" - Kohrogi

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!