Hatalmas örvény nyelte el egy tó vizét, még a hajókat is magával rántotta

A Louisianában található Peigneur-tavat ma a tagállam legmélyebb tavaként tartják számon, 1980 előtt azonban egészen más képet mutatott. Akkoriban még mindössze néhány méter mély, édesvizű tó volt, amit elsősorban horgászatra és kikapcsolódásra használtak.

A környék már akkoriban is kiterjedt sólelőhelyeiről volt ismert. A tó alatt egy hatalmas föld alatti sótömb, úgynevezett sódóm húzódott, amelyben a Diamond Crystal Salt Company kiterjedt járatrendszerű bányát működtetett. Az ilyen földtani képződmények közelében olaj és földgáz is felhalmozódhat, ezért a terület az olajipar érdeklődését is felkeltette.

A Texaco olajtársaság kutatófúrásokat végzett a környéken, hogy felmérje az esetlegesen kitermelhető olajkészleteket. Ennek során a Peigneur-tavon is felállítottak egy fúrótornyot, a föld alatt húzódó sóbánya közelében.

1980. november 20-án reggel a fúrótorony személyzete éppen a tó feneke alatt dolgozott, amikor a fúrófej nagyjából 375 méteres mélységben elakadt. Miközben megpróbálták kiszabadítani, szokatlan pattogó hangokra lettek figyelmesek, a torony szerkezete pedig veszélyesen megdőlt. A munkások felismerték, hogy komoly baj történhetett, ezért elhagyták a platformot.

A feltételezések szerint a fúrás megsérthette a sóbánya egyik járatát, vagy olyan közel kerülhetett hozzá, hogy a meggyengült szerkezet beomlott. A keletkező nyíláson keresztül a tó vize akadálytalanul zúdult a föld alá, miközben az örvény egyre nagyobb területet ragadott magával.

A föld alatt eközben Junius Gaddison villanyszerelő vette észre elsőként a közelgő veszélyt. Nagyjából négyszáz méteres mélységben dolgozott, amikor szokatlan dörömbölésre lett figyelmes, majd meglátta a bányajáraton végigzúduló sáros vizet. Azonnal riasztotta a közelben dolgozókat, és elindította az evakuálást. Gyors reakciójának és a bányászok összehangolt menekülésének köszönhetően az összes lent tartózkodó ember sértetlenül kijutott a felszínre.

A tóban eközben egyre erősödő örvény uszályokat, egy vontatóhajót, egy dokkot és egy másik fúróplatformot is magával rántott. A víz a közeli Jefferson-sziget partjából is jelentős területet szakított le, fákat és épületeket sodorva a mélybe. A bányába betörő víz ráadásul olyan erővel préselte ki a járatokban rekedt levegőt, hogy egy ponton mintegy 120 méter magas víz- és iszaposzlop tört a felszínre.

A csatornán keresztül a Mexikói-öböl sós vize kezdett a kiürült tómederbe áramlani, miközben a megváltozott vízszintek miatt egy több méter magas vízesés is kialakult. A tó néhány nap alatt ismét megtelt, csakhogy az eredetileg alig három méter mély, édesvizű meder helyén ekkorra egy közel hatvan méter mély, sós vizű tó jött létre.

A Jefferson-sziget jelentős része megmaradt, a rajta található Live Oak Gardens botanikus kert azonban súlyos károkat szenvedett: kiterjedt növényállománya mellett több épülete is megsemmisült.

A katasztrófa után a vállalatok végül összesen közel 45 millió dollárnyi kártérítést fizettek az érintetteknek, ebből 12,8 millió dollár jutott a botanikus kertnek és a hozzá tartozó faiskolának. Az amerikai Bányabiztonsági és Egészségügyi Hivatal (MSHA) 1981 augusztusában részletes jelentést tett közzé az esetről, ám a vizsgálat során nem sikerült minden kétséget kizáróan megállapítani, pontosan mi idézte elő a föld alatti omlást. A sóbányában a katasztrófa után már nem indult újra a termelés, hivatalosan 1986 decemberében zárták be.

A Peigneur-tó ma sem számít hagyományos fürdőhelynek, hiszen medre több helyen hirtelen mélyül, partjának jelentős része pedig magánterület. A horgászok és a kajakosok körében ugyanakkor továbbra is kedvelt célpont, különösen azután, hogy az egykori édesvízi élővilágot a sós vízhez alkalmazkodott fajok váltották fel.

(Amusing Planet)