2023-10-11
New Orleans, a kultúrák olvasztótégelye
New Orleans az Egyesült Államok délkeleti részének turisták által legkedveltebb városa, és egyben Louisiana állam legnagyobb települése. Akár hosszabb látogatást tervezünk ide, akár csak néhány óra eltöltését, látni- és felfedeznivaló bőven akad a legeurópaibbként is emlegetett amerikai városban. Nevét a franciaországi Orléans hercegéről kapta, aki 1715 és 1723 között XV. Lajos régenseként uralkodott. Nevének hangzása alapján nem meglepő információ, hogy a város erősen köthető a francia kultúrához, bár 1718-as alapítása óta sokféle egyéb hatás is nyomott hagyott rajta. A látogatók fő célpontja azonban kétségtelenül még mindig az az igen nagy kiterjedésű belvárosi francia negyed, amely a település legrégebbi és leghíresebb része. A francia elegancia, a párizsi zsongás sehol máshol nem tapasztalható módon keveredik itt a mediterrán országok lezserségével és az afroamerikai zenei világgal. Ez a gyönyörködtető eklektikusság pedig legalább annyira megtapasztalható az építészetben, mint a gasztronómiában és a szórakozási lehetőségekben.
A Mississippi folyó torkolatától 160 km-re fekvő város már az 1700-as években is a Mexikói-öböl legforgalmasabb kikötőjével rendelkezett, így hamarosan kereskedelmi és gazdasági szempontból is centrummá vált. A települést 1718-ban a francia Compagnie du Mississippi vállalat alapította egy amerikai őslakosok által lakott területen, amely a francia gyarmatokhoz tartozott. A vállalat számára stratégiai szempontból is lényeges volt ez a terület, ám nem sokáig maradt francia kézben: 1763-ban egy párizsi egyezmény alapján a spanyolok birtokába került, hogy aztán 1801-től ismét francia fennhatóság alatt álljon.
Végül maga Napóleon adta el az Egyesült Államoknak, és ekkor elindult a felvirágzás.
New Orleans az 1840-es évekre Amerika harmadik legnépesebb településévé vált, bár ehhez nagyban hozzájárult a karibi rabszolgák behurcolása is. Nagyot ugorva a történelemben, 2005-ben a várost rendkívüli módon megrázta a Katrina hurrikán: az extrém áradásokkal járó pusztítás átmenetileg a lakosság 50%-os csökkenését vonta maga után, de még ma is kevesebben élnek itt, mint a természeti csapás előtt.

Fotó: Unsplash
Van néhány hely és étel, amelyeket mindenképpen fel kell keresni és meg kell kóstolni, ha New Orleansban járunk. A French Marketen, vagyis a francia piacon helyi ételek közül szemezgethetünk; például aligátorhúst, ami elsőre bizarrnak tűnhet, de lényegében a magyar kolbászhoz hasonló ízvilágot takar. Helyi, ikonikus darab a grillezett osztriga, a Po’ Boys névre hallgató, marhahússal és tengeri herkentyűkkel teletömött szendvics, a húsos-rizses kreol ragu, a gumbo vagy a francia behatásból „itt maradt”, egyszerre kóser és vega beignet fánk – hogy csak néhányat említsünk. A Bourbon Street éttermeit sokan kedvelik, de a kisebb üzleteket és boltokat se hagyjuk ki, ugyanis a karibi, a spanyol és a francia ízekkel is találkozhatunk a város utcáit járva.

New Orleans idegenforgalmi szempontból érdekes része gyalogosan is kényelmesen bejárható, sőt a hangulatát talán így tapasztalhatjuk meg a leginkább. Autót nem érdemes bérelni, mert szinte mindent látni akarunk majd közelebbről, és a nagy forgalom miatt nem is tartozik a hatékony közlekedési eszközök közé. Cserében viszont nem ritkák errefelé a turistákra váró, modern lovas kocsik sem, amelyekről kényelmesen megnézhetjük a legnépszerűbb utcákat. Ezek közé tartozik a Bourbon Street, amely gyakorlatilag New Orleans Váci utcája: rengeteg üzlettel és látnivalóval kecsegtet, azonban jó tudni, hogy éjszaka már nem tartozik a legbiztonságosabb helyek közé.
A Royal Street környékén sétálva számtalan gasztronómiai élményben lehet részünk a remek éttermeknek köszönhetően, majd a finom falatok után megnézhetjük a gyönyörű történelmi épületeket és felfedezhetjük az egyedi árukat kínáló boltokat is. Akár a szállásunkat is lefoglalhatjuk az itt található rengeteg szálloda egyikében, aki pedig a kultúra iránt érdeklődik, annak érdemes betérni valamelyik művészeti galériába.
A város déli részén, a New Orleans Museum of Arts-ban ritka francia és amerikai művészeti gyűjteményre lelhetünk, de az intézmény magába foglalja a Sydney és Walda Besthoff szoborkertet is, ahol több mint 90 modern és kortárs szobrot nézhetünk meg a tölgyek, fenyők és magnóliák között sétálva.
Szintén itt található az Egyesült Államok legrégebbi székesegyháza is, amelyet a mai napig aktívan használnak. A St. Louis Cathedral két korábbi templom helyén épült 1794-ben, és még II. János Pál pápa is felkereste. Az építészeti és esztétikai szempontból is gyönyörű épületet belülről is érdemes megnézni.
A város hangulatához jelentős mértékben hozzájárul, hogy itt valóban zenétől hangosak az utcák. New Orleans ugyan a jazz és a blues fővárosa, de nem csak e két műfajt hallhatjuk: a karibi zenék előbbiekhez hasonló mértékben járulnak hozzá a város vagányságához. Jó hír, hogy ha igazán kellemes szórakozásra vágyunk, itt nem kell a hétvégéig várni: a jazzklubokba bármikor is térünk be, biztosan remek koncertek várnak, de akár a Frenchmen Streeten sétálva is találkozhatunk egy-egy virtuóz utcazenésszel. A francia negyedben és úgy általánosságban véve a belvárosi részen folyamatos nyüzsgésre és hangzavarra számíthatunk, állandó fesztiválhangulat uralkodik, a szombat esték pedig egyenesen fergetegesek. Így New Orleanst turistaként is azok értékelik leginkább, akik szeretik a mediterrán könnyedséget – erre utal a város egyik beceneve is: Big Easy.

Fotó: Unsplash
Audubon Zoo
Ha kicsit már soknak tűnik a városi forgatag, kitűnő választása helyi állatkert, ahol gyönyörű, zöld környezetben hűsölhetünk az egyébként roppant párás klímával rendelkező városban. Az állatkerti „sztenderdeken” túl itt akár még ritka fehér aligátoro- kat is lencsevégre kaphatunk.
Steamboat Natchez
A hajóparadicsom lehetőséget kínál arra, hogy különleges perspektívából is megcsodáljuk a várost: különösen a jeles napok környékén készülnek általában kétórás programot nyújtó, múltidéző gőzhajós kirándulásokkal. Arra számítsunk, hogy az ételek ára a fedélzeten meglehetősen borsos, így a különlegességeket inkább máshol kóstoljuk meg.
Magazine Street
A Mississippi vonalát követő, meglehetősen hosszú utcában láthatjuk a legtöbb jellegzetes, színes New Orleans-i házat. Egyedi termékeket kínáló boltokból sincs itt hiány, ha tehát valami igazán különlegeset szeretnénk hazavinni szuvenírként, innen válasszunk ajándékot. Ha pedig megéheztünk a vásárlás és a séta közben, számtalan bárba és étterembe is betérhetünk.
A Mardi Gras otthona
A New Orleans-i karnevál az Egyesült Államok legrégebbi ismert fesztiválja, amelynek népszerűsége megközelíti a velencei és a riói karneválét. Bár a Mardi Gras a legismertebb esemény, amelyet húshagyókedden rendeznek meg, bármilyen évszakban is járunk erre, egy-egy zenés-táncos utcai rendezvénybe biztosan belefutunk, hiszen minden évben több tucat parádét rendeznek a városban.
City Park
A városi park 1300 hektáros területén találhatunk botanikus kertet, művészeti múzeumot és a gyerekek örömére vidámparkot is. Nemrégiben elkészült itt egy vízi park is, aki pedig aktív pihenésre vágyik, igénybe veheti a tenisz- és golfpályákat, de egy reggeli futás is maradandó élmény lehet a 800 éves tölgyfák árnyékában.

Fotó: Unsplash
Lakosság: 383 ezer fő (külvárosokkal: 1,27 millió fő)
Terület: 906 km2 (ebből vízfelület: 467 km2)
Alapítás éve: 1718
Érdekesség: A Dél Hollywoodjaként is nevezik, köszönhetően az itt forgatott filmeknek, amelyek közül a legismertebb A vágy villamosa című filmadaptáció.