2023-04-02
Gyere velünk Picasso legfontosabb alkotóhelyeire!
Már Picasso 1881-es születése is mítoszteremtő erővel bírt: halottnak nyilvánították, ám nagybátyja dohányfüstjére végre felsírt. E korai oxigénhiányos állapot életében átoknak és áldásnak is bizonyult: az iskolában bukdácsolt, ugyanakkor kilencéves korában rajztanár apja felismerte Pablo tehetségét. Tizenhárom évesen mutatkozott be első tárlatával, majd kamaszként a barcelonai és madridi akadémiákon tanult festészetet. Erről később így vallott: „Négy évbe telt, míg megtanultam úgy festeni, mint Raffaello, de egy egész élet kellett ahhoz, hogy megtanuljak úgy rajzolni, mint egy gyerek.” Művészete Franciaországban teljesedett ki, párizsi műterme néhány év alatt a művészvilág központjává vált. Életének 92 éve alatt kísérletező kedve és szerelmei újabb és újabb stílusok kipróbálására ösztönözték, a több tízezer darabos életművét festmények, szobrok, kerámiák, versek alkotják.
Amikor apja a barcelonai képzőművészeti akadémiára került tanárnak, vele tartott Málagából a tizenéves Picasso is, aki ugyan nem lett az akadémista festészet híve, de mély benyomást tett rá a város. Korai műveiben a vidéki katalán élet jellegzetes motívumai vissza-visszatérő motívumnak számítanak, s bár nem volt helyi, elsajátította a nyelvet, sőt a katalán jelző is ráragadt.

Picasso 23 éves korában költözött Párizsba, a művészvilág akkori központjába. Eleinte nagy szegénységben élt (kék és rózsaszín korszakának festményei ekkor készültek), műterme azonban hamarosan az avantgárd művészek központjává vált. Ekkor festette leghíresebb művét az Avignoni kisasszonyokat, amelyet – újszerű ábrázolásmódja miatt – évekig nem mert bemutatni.

Fotó: Getty Images
Az 1930-as évektől Picasso nyaranta a Földközi-tenger mellé költözött. A spanyol polgárháborút követően megfogadta, hogy addig nem tér vissza hazájába, amíg a Franco-diktatúra tart. Háborúellenes festmények sorát készítette a tengerparton, többek között a vallauris-i kápolna falára festett Háború és Béke című alkotásokat. A helyi fazekasság hatására kezdett kerámiákat készíteni.

Fotó: Getty Images
A Málagából származó festő szülőháza ma emlékmúzeum. A történelmi belvárosban található Casa Natalban a Picasso család életét és a kor művészetét bemutató képeket, tárgyakat állítottak ki. A mester műalkotásai a helyi Picasso Múzeumban tekinthetők meg.
A párizsi Picasso Múzeum
Picasso a legnagyobb hatást gyakorló alkotásait alighanem Párizsban hozta létre. A francia fővárosban található múzeumban rácsodálkozhatunk művészetének varázsára, arra, hogy a tökéletesen élethű ábrázolástól hogyan jutott el a kubista, több perspektívájú festményekig és az absztrakt fémszobrokig.
A béke szimbóluma
Fehér galambot ábrázoló litográfiája az 1949-es párizsi békekongresszus plakátjaként hatalmas közönségsikert aratott. A galamb egyébként apja egyik kedvenc motívuma volt, lerajzolását is tőle tanulta meg.
Elérhetetlen műtárgyak
Az árveréseken rendszerint rekordot döntenek Picasso alkotásai. Az Algériai nők című festményt hozzávetőleg 68,5 milliárd forintért vásárolta meg a katari miniszterelnök 2015- ben, 2021 legdrágább műalkotása pedig a közel 40 milliárdért leütött Nő ül az ablak előtt című Picasso-alkotás volt.
Celebration Picasso 1973-2023
Halálának 50. évfordulója alkalmából Franciaország és Spanyolország 2023-ban a fenti címmel szervez nemzetközi kulturális rendezvénysorozatot, amelyhez az Egyesült Államok, Németország, Svájc, Monaco, Belgium és Románia is csatlakozik, a programsorozat részleteiről itt találsz infókat.

Fotó: celebrationpicasso.es