Minden nap 12 órára elzárják a külvilágtól ezt a svájci hotelt Minden nap 12 órára elzárják a külvilágtól ezt a svájci hotelt
Alp Grüm, Svájc
Fotó: UCG, Getty Images

2025-01-18

  • Drive
  • Úti cél
  • Minden nap 12 órára elzárják a külvilágtól ezt a svájci hotelt

Minden nap 12 órára elzárják a külvilágtól ezt a svájci hotelt

Az Alpok vonulatai mentén elterülő Svájc tele van hangulatos hegyvidéki kunyhókkal és nehezen elérhető hotelekkel, az Alp Grüm viszont közülük is kiemelkedik. A Bernina-hágó szélén magasodó szállodába már eljutni is körülményes, odaérve pedig azzal kell számolniuk a vendégeknek, hogy a nap 12 órájában teljesen elzáródnak a külvilágtól.

Svájc délkeleti részén, az olasz határhoz közel pihen az Alp Grüm névre hallgató szálloda. A Bernina-hágó oldalát díszítő szálláshelynek azonban nemcsak az az érdekessége, hogy mintegy 2091 méter magas sziklafal szélén áll, de az is, hogy a nap felében java részt megközelíthetetlen. Az egyetlen autóút, ami a közelben kanyarog, a Piz Berninához visz fel, de még ez is igencsak messze van tőle.

Emiatt a vendégek rendre vonattal érkeznek, a vonatok viszont este 8 és reggel 8 óra között egyáltalán nem közlekednek, így az Alp Grüm teljesen elszigetelődik a nagyvilágtól – aki pedig lekési az utolsó vonatot, az igencsak pórul jár.
Image
Alp Grüm, Svájc
Fotó: Shutterstock

A hotel történetében az első fejezetet a Bernina-Bahngesellschaft vasúttársaság írta 1906-ban. A cég egy ambiciózus vállalásra adta a fejét, ugyanis a hegyvidékeken keresztül akarták összekötni Svájcot és Olaszországot. Ez akkoriban (is) merész ötletnek számított, hiszen ilyen módon ez lett volna az Alpok legmagasabb vasúti átkelője, ami nemcsak, hogy megnyitotta volna a területet a turisták előtt, de a kereskedők számára is jelentősen lerövidítette volna a Samedan és Tirano közti útvonalat, aminek megtétele akkoriban 9 órát vett el a lovasfutárok napjából.

A valós fordulat viszont 1910-ben, a Bernina-vasútvonal megnyitásával érkezett el. Persze az Alp Grüm ekkor még nem egy 10 szobás hotelként működött, hanem egyfajta ellenőrzőállomásként, ahonnan az állomásfőnök figyelni tudta a vonalat és forgalmát.  

Image
Bernina Express
Fotó: Shutterstock
További ötletek azoknak, akik elbújnának egy kicsit: A világ 6 távoli szállodája, ha elegünk van mindenkiből

A Bernina-vonalat eredetileg nem is tervezték egész évben használni, de miután 1910-ben a vasúttársaságnak végül sikerült beszereznie egy hókotrót, a terveik is átalakultak

– ismertette az egykori fejleményeket a BBC-nek Camille Härdi, a cég egyik szóvivője.

Habár a technológia fejlődésének köszönhetően a hó már nem jelent akkora gondot, mint korábban, az elszigeteltségnek azért ezen kívül is megvannak a hátrányai. Mivel a szállodába minden termék vonattal érkezik, ezért nagyban függenek az időjárás viszontagságaitól és maguktól a szerelvényektől is – szerencsére a tulajdonos elmondása szerint a Bernina-vonalon csak nagyon ritkán történnek problémák. Mindenesetre az biztos, hogy az Alp Grüm az őt körbevevő természetnek köszönhetően egy remek helyszín az elvonulásra: aki egy kicsit lecsendesítené elméjét ebben a varázslatos környezetben, az ezen a linken tud foglalni.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!