10 felejthetetlen nap a Balkánon – így indulj vonatos felfedezőútra Szerbia és Montenegró között!
Fotó: sashk0/Shutterstock

2025-06-09

10 felejthetetlen nap a Balkánon – így indulj vonatos felfedezőútra Szerbia és Montenegró között!

Kevés vonatút kínál olyan látványos és változatos élményt, mint a Belgrádot a montenegrói Barral összekötő szakasz. A szerelvény vad hegyeken, mély szurdokokon és eldugott balkáni falvakon halad át, hogy végül elérje az Adriai-tenger partját. Ha idén nyáron nem a megszokott tengerparti nyaralásra vágysz, remek alternatívát kínál egy autómentes, költséghatékony vasúti kaland, melynek során bejárhatod a Balkán rejtett kincseit. Ehhez pedig össze is állítottunk egy 10 napos útitervet, hogy könnyedén felfedezhesd a térség legszebb helyeit! 

A szerb fővárost a montenegrói kikötővárossal, Barral összekötő vonal kétségtelenül Európa egyik legszebb vasúti vonala. A Belgrádból indóló járat nem kevesebb mint 254 alagúton halad át, beleértve a világ egyik leghosszabb, 6 km hosszú alagútját is. A vonal hivatalosan hét óra alatt szeli át a három országot (Szerbia, Montenegró és Bosznia-Hercegovina), és naponta kétszer közlekedik: a Tara járat reggel kilenckor indul, a hálókocsis változata pedig este hétkor kel útra.

A vonalon rengeteg megállón lehet fel- és leszállni, az alábbi gyűjtésünkben pedig igyekeztünk úgy összeállítani az útvonalat, hogy a legszebb helyszíneken eltölthessünk legalább egy-két napot. Éppen ezért ajánlott a reggeli járattal elindulni, hiszen így sokkal több időnk lesz a páratlan balkáni térség felfedezésére.

Ha más útvonalon keresztül közelítenénk meg a montenegrói tengerpartot, érdemes lehet fontolóra venni a Péterváradról induló vonatot, ami Bijelo Poljét érintve jut el Bar városáig. Az idényszerűen közlekedő nappali járat június 13-án indul, a jegyértékesítés pedig május 23-ától vette kezdetét. Az éjszakai vonat a nyári időszakban Zimony-Belgrád központ-Bar vonalon haladva teszi meg útját. A másodosztályú jegy ára az előbbi esetén 26,80 euró (10 ezer forint), míg az utóbb emlegetett vonalon 23,80 euróba (9500 forint) kerül.
1. nap: Budapest – Szabadka
Image
Szabadka, Szerbia
Fotó: frantic00/Shutterstock

Magyarországról jelenleg nincsen közvetlen járat Belgrádig, ám két átszállással könnyedén elérhetjük a szerb fővárost. Ha Budapesten élünk, nem kell messzire mennünk, hiszen a MÁV nemzetközi járata a Nyugati pályaudvarból indítja a Szabadkáig haladó vasúti vonalat. Naponta legalább négy járatra szállhatunk fel, ami hozzávetőlegesen 5 óra alatt ér a Szegedtől nem messze, a Vajdaság tartományának északi részén fekvő Szabadkára.

Egy teljes árú jegy ára a weboldal szerint 5200 forintba kerül. Lehetőség szerint töltsünk itt egy napot, hiszen a város gyakorlatilag Európa legszebb szecessziós épületeivel büszkélkedhet. A belvárosból indulva kihagyhatatlan látnivaló a Zsinagóga és a Városháza, a fákkal tarkított utcák mentén pedig megpihenhetünk a közelben lévő közparkban is. Szabadkán rengetegen közlekednek biciklivel, így akár mi is bérelhetünk egyet, hogy alaposabban megismerjük a hangulatos környéket. Ne felejtsünk el betérni egy-egy autentikus étterembe, ahol megkóstolhatjuk a délvidéki gasztronómia hamisítatlan ízeit.

2. nap: Újvidék
Image
Újvidék, Szerbia
Fotó: frantic00/Shutterstock

Mivel Szabadka és Újvidék között a pályaépítések miatt ideiglenesen megszűnt a vonatközlekedés, így innen jelenleg csak busszal tudunk eljutni Belgrádig. Érdemes viszont minimum egy napot szánni Újvidékre is, hiszen Szabadkáról a menetidő bő másfél óra, egy teljes árú jegy pedig körülbelül négyezer forintba kerül. Ha tehetjük, érkezzünk már délelőtt, hogy kellő időt tölthessünk a Vajdaság fővárosában.

Az eklektikus, pezsgő egyetemvárost 2022-ben Európa kulturális fővárosának is választották, nem véletlenül: a Duna egyik oldalán rengeteg múzeumot, történelmi látnivalót tekinthetünk meg, míg a túloldalon olyan építményeket vehetünk szemügyre, mint a Duna Gibraltárjának is becézett Pétervárad erődje, ahonnan lenyűgöző panoráma nyílik a városra – de a közelben található a híres óratorony is. De ha Újvidékre látogatunk, mindenképpen érdemes megismerkedni a helyi gasztronómiai különlegességekkel is, amelyek a magyar és a balkáni konyhaművészet harmonikus találkozásából születtek.

 

 

3-4. nap: Belgrád
Image
Belgrád, Szerbia
Fotó: frantic00/Shutterstock

Újvidékről gond nélkül jutunk el Belgrádba, ugyanis óránként több autóbuszjárat is indul, így kicsivel több mint egy óra alatt már a szerb fővárosba érhetünk. A jegy ára átlagosan 3000 forint körül mozog. Belgrád hangulatát akkor érezhetjük át igazán, ha legalább egy estét is a városban töltünk – iyenkor megtelnek a kávézók és bárok a Savamala negyedben, fiatalok gyülekeznek a Kalemegdan erőd bástyáinál, hogy megnézzék a naplementét, miközben a Zemun-parti sétányon lassan hömpölyög a nyáresti tömeg.

A több mint másfélmillió lakosú, történelmi város a Duna és a Száva folyók találkozásánál húzódik. A sétánkat kezdjük a legrégibb részen, a már említett Kalemegdan erőd és park környékén, ezután pedig térjünk be a Nándorfehéri várba is. Nem szabad elmenni a Szent Száva-székesegyház mellett sem, ami az egyik legnagyobb pravoszláv templom az egész világon. A tudomány kedvelői számára pedig tökéletes program a Nikola Tesla Múzeum, ahol rengeteg izgalmas információval gazdagodhatunk a feltaláló életéről és találmányairól.

5-6. nap: Macskókő (Valjevo) és a Tara Nemzeti Park
Image
Valjevo, Szerbia
Fotó: Adam Radosavljevic/Shutterstock

A tíznapos kaland felénél már megkezdhetjük utazásunkat a lenyűgöző Belgrád–Bar vasútvonalon: ha a másodosztályra foglalunk, a jegy ára körülbelül 21 euró (8600 forint), míg az első osztályért 31 eurót (12 ezer forint) kell fizetnünk. Szerencsére a vonal jó néhány megállóval rendelkezik, így kedvünk szerint megállhatunk, és eltölthetünk egy-egy napot az apróbb településeken is. Ilyen például Macskókő is, amely a Kolubara folyó térségének központja, történelmi jellege miatt pedig Nyugat-Szerbia egyik legkülönlegesebb hangulatú városa.

Járjuk be a folyópart mentén húzódó Tešnjar-negyedet, ami Macskókő egyik legöregebb része. A macskaköves utcákon kézműves boltok sorakoznak, az itt álló épületek pedig a török időkből származnak. Látogassunk el a legrégebbi épületként számon tartott Muszlim-házhoz, és sétáljunk el a Nenadović-toronyhoz, ami belvárostól nem messze található domb tetején terül el.

Image
Tara Nemzeti Park, Szerbia
Fotó: Olga Kot Photo/Shutterstock

Azért is érdemes két napot tölteni a környéken, ugyanis a várostól nem messze található a Tara Nemzeti Park. Macskókőről busszal elérjük a természetvédelmi területet úgy, ha a park lábánál található Bajina Bašta városába váltunk jegyet. A Bosznia-Hercegovina határának mentén található park egyik legszebb vonulata, a Drina-kanyon, amely Európa egyik legmélyebb és legszebb folyókanyarulata. A látványt legjobban a Banjska Stena kilátóról élvezhetjük, ahonnan festői panoráma nyílik a kristálytiszta vízre és a zöld tájra. Akár egy teljes napot is szánhatunk a térség felfedetésére, amit a több mint 200 kilométer hosszú túraútvonal tesz még izgalmasabbá.

7. nap: Bijelo Polje
Image
Bijelo Polje,Szerbia
Fotó: Haris Dlakic/Shutterstock

Montenegró északkeleti részén, a Lim folyó festői völgyében fekszik a 20 ezer lakosú Bijelo Polje. Ha szeretnénk egy csendes, pihentető napot eltölteni, a város tökéletes választás. Ha pedig van még bennünk energia, a környéken számtalan túraútvonalat fedezhetünk fel az érintetlen természet közvetlen közelében. Nem véletlen, hogy rengetegen szállnak meg egy-egy napra a látszólag unalmasnak tűnő térségben, ami valójában mind a gasztronómia, mind pedig történelmi szempontból tartogat izgalmakat. A leghíresebb látnivalója a középkori Szent Péter és Pál-templom, ahol az ortodox kultúra egyik legrégebbi kézirata, a Miroslav-evangélium készült. A városban járva mindenféleképpen kóstoljuk meg a helyi készítésű, hagyományos fogásokat is, ilyen például a heljdija is, amit általában reggelire fogyasztanak.

8. nap: Podgorica
Image
Podgorica, Montenegró
Fotó: Ruslan Harutyunov/Shutterstock

A következő izgalmas állomás nem más, mint Montenegró fővárosa. Podgorica számtalan programlehetőséget kínál, így lehetőség szerint itt is töltsünk el legalább egy napot. A történelmi városban macskaköves utcákon sétálhatunk, miközben megcsodálhatjuk a régi épületeket is. Ne hagyjuk ki a Nemanjica-erőd romjait, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a városra, de vessünk egy pillantást a híres óratoronyra is. Mindenképp térjünk be a városi múzeuma, hiszen alaposan elmeséli Podgorica hosszú évszázados múltját. Mindemellett érdemes betérni Nikola király palotájába is, a 19. századi kastélyban ugyanis megismerkedhetünk az ország királyi történelmével, az épületet ráadásul gyönyörű zöldbe boruló kertek veszik körbe.

9-10. nap: Bar
Image
Stari Bar, Bar, Montenegró
Fotó: Alexandre.ROSA/Shutterstock

Az utazás utolsó állomása természetesen a montenegrói kikötőváros, Bar, ami rengeteg látnivalót kínál. Ha elsősorban a tengerpart miatt érkezünk, nyugodt és pihentető élményben lesz részünk a kellemes tengervíznek és a napsütésnek köszönhetően. A városi strand ráadásul a városközponttól nem messze található, így a megközelítése is kifejezetten egyszerű. A strandon mindemellett számtalan bár, étterem és kávézó sorakozik, így akár egy teljes napot is eltölthetünk a vízparton. Ha pedig aktív pihenésre vágyunk, járjunk be az óvárost, amin érezhető a török és a bizánci stílus lenyomata is. Látogassunk el az itt elhelyezkedő királyi palotába, és ne hagyjuk ki Szent Márk oroszlánját sem. Ha tehetjük, vegyük szemügyre a Stari Bart is, ami az óváros várfalakkal körülvett központja, egyben a világ egyik legnagyobb erődített régészeti lelőhelye is.

Ha pedig még mindig tele vagyunk energiával, utazzunk el a közeli Skalár tóhoz, aminek területén nem kevesebb mint 280 madárfaj él – a terület ezen felül a mocsári madarak egyik legfontosabb élőhelye Európában.

További részletes információk és menetrendek a montenegrói vasútról IDE kattintva, míg a szerb gyorsvonatokkal kapcsolatos tudnivalókat IDE kattintva érhetők el.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!