Kiderült, mely országok állnak a legközelebb a természethez – így szerepelt Magyarország
Egy friss, több mint 55 ezer ember bevonásával készült nemzetközi kutatás most először vizsgálta tudományos alapossággal, mely országok lakói érzik magukat a legközelebb a természethez. Az eredményekből kiderült, hogy nem a táj szépsége vagy az időjárás számít a legtöbbet a kérdésben, hanem az, hogyan gondolkodunk a világról.
A Time Out részletezte a világ első, nagyszabású kutatását, amely az ember és a természet kapcsolatát vizsgálta. A felmérés több mint 55 ezer résztvevő válaszait elemezte 61 országból, hogy feltárja, milyen társadalmi és környezeti tényezők befolyásolják, mennyire érezzük magunkat összhangban a természettel.
A kutatók mind külső tényezőket (például az éghajlatot, városi környezetet), mind belső jellemzőket (vallásosság, politikai beállítottság) igyekeztek figyelembe venni. Ezek alapján állapították meg, mely országokban a legerősebb a természethez való kötődés. Az eredmények szerint minél inkább „természetközelibb” egy nép, annál valószínűbb, hogy környezetbarát intézkedéseket támogat, és jobb mentális jóllétettel büszkélkedhet.
A felmérés szerint Nepál áll a legközelebb a természethez. A Himalája árnyékában élő nepáliak mindennapjait áthatja a természet közelsége: a kutatás szerint itt a vallásos és spirituális értékek sokkal erősebben formálják a természethez való kötődést, mint a környezeti tényezők. Ez magyarázhatja, hogy Nepál az élre került a rangsorban. Az ország a túrázók és hegymászók paradicsoma – közel száz csúcsra lehet engedély nélkül feljutni –, ráadásul idén a világ legolcsóbb úti céljai közé is bekerült.
A második helyen Irán, a harmadikon pedig Dél-Afrika végzett. A lista élén főként ázsiai, közel-keleti és afrikai országok szerepeltek, de Chile, Horvátország és Bulgária is bekerült a top tízbe. Magyarország a 61 vizsgált ország közül a 34. helyen végzett, Ciprus után, Kazahsztán előtt. Érdekesség, hogy hazánk megelőzte Ausztriát és Kanadát is, két olyan országot, amelyet sokan a természeti környezetük miatt tartanak különösen vonzónak.

A másik végletben azonban Spanyolország lett első helyezett, annak ellenére, hogy gyönyörű mediterrán tájakban bővelkedik. Japán és Izrael szintén az utolsó három hely egyikét foglalják el, ami arra utal, hogy a lenyűgöző természeti környezet önmagában nem elég ahhoz, hogy az emberek valóban kötődjenek a természethez. Ugyanez igaz a szintén természeti kincseriől ismert Kanadára is, amely a középmezőnyben végzett a természethez legkevésbé kötődő országok között.

- Nepál
- Irán
- Dél-Afrika
- Banglades
- Nigéria
- Chile
- Horvátország
- Ghána
- Bulgária
- Tunézia
- Spanyolország
- Japán
- Izrael
- Németország
- Kanada
- Hollandia
- Egyesült Királyság
- Szaúd-Arábia
- Írország
- Oroszország
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


