Úthálózat és éjszakai áram nélkül telnek a mindennapok ezen az apró brit szigeten
Lundy, Egyesült Királyság
Fotó: Havelock Photography/Shutterstock

Úthálózat és éjszakai áram nélkül telnek a mindennapok ezen az apró brit szigeten

Lundy igazi menedék a nyugalomra vágyóknak: a mindössze 28 fős apró brit sziget a természet közvetlen közelében kínál pihenést, távol a világ zajától.  A napokat a madarak csicsergése és a tenger moraja kíséri, miközben a történelmi épületek és a hangulatos pubok biztosítják a teljes feltöltődést.

Lundy, a Bristol-csatornában, Észak-Devon partjainál fekvő, alig öt és fél kilométer hosszú sziget szinte érintetlen maradt a modern infrastruktúrától. Területén nincs úthálózat, az áramot pedig egy generátor biztosítja, amely éjfélkor lekapcsol. A szélessávú, műholdas kapcsolaton keresztüli internet is csak 2023 óta elérhető, amely jelentős hatással volt a település életére.

Az Express által idézett Rosemary Ellis szigetőr szerint ennek bevezetése „nagy segítség, mivel sokk olyan feladatot felgyorsít, amely korábban órákig tartott". Hozzátette, hogy így hatékonyabban tudja megosztani természetvédelmi munkáját, illetve megkönnyíti a kommunikációt kutatókkal, diákokkal és az egészségügyi szakemberekkel is. 

A közlekedés szezonális: áprilistól októberig a Bidefordból vagy Ilfracombéból induló MS Oldenburg komppal egy két órás utat követően érhetjük el Lundyt, télen viszont csak helikopterrel lehet átkelni, mivel a viharos tenger ellehetetleníti a hajózást. Apró mérete ellenére sok látogatót vonz, akik távoli, természetközpontú élményt keresik. A sziget alacsony lakosságszámát jól bizonyítja az is, hogy az itt fészkelő lundák körülbelül tizenötszörösen felülmúlják a létszmot. A madarak mellett a sziklás partokon fókák és más tengeri madarak is gyakran mefigyelhetőek.

Ha pedig történelmi emlékeket fedeznénk fel, akkor ne hagyjuk ki a ma kilátóként és szállásként működő Old Lighthouse világítótornyot és a tengerre néző, Marisco Castle nevű, 13. században épült várat. A történelem során Lundy-t mérete ellenére többen is birtokolták: a kalózok bázisként tekintettek rá, illetve a de Marisco, és több arisztokrata család is élt itt.

Image
Old Lighthouse, Lundy, Egyesült Királyság
Fotó: EvolvePhoto/Shutterstock

Szállást a sziget más részein is találunk: 23 önellátó apartman és egy kemping közül válogathatunk. A sziget egyetlen kocsmája, a Marisco Tavern helyi alapanyagokból készült ételeket kínál – például a híres lundy-i bárányt. Különleges előírása, hogy korlátozza a mobiltelefon-használatot az esti órákban. Aki megszegi a szabályt, 1 fonttal gazdagíthatja a kocsma kasszáját. A mobilhálózat egyébként is akadozik, sürgős hívások esetén a vendégek a kocsma nyilvános telefonját használhatják.

A sziget távoli fekvése és kicsiny közössége egyedülálló légkört teremt, ahol a látogatók akár csak egy napra is megtapasztalhatják az elvonulás ezen különleges alternatíváját.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!




még több Úti cél