2025-06-12
Bicajjal a Balatonra? 5 kihagyhatatlan település a BuBa mentén, ahol felfrissülhetsz útközben
A biciklisek számára mérföldkőnek számít a 2022-ben elkészült Budapest-Balaton, azaz BuBa kerékpárút megszületése, aminek köszönhetően a fővárosból kijelölt utakon tudunk lejutni a magyar tengerhez. Habár az olykor nagy szintkülönbségű, combos útvonalat inkább a fitt utazóknak ajánljuk, a BuBa szuper lehetőséget biztosít hazánk felfedezésére. Ajánlunk is 5 olyan települést, ahol érdemes egy kicsit megállni, pihenni és felfedezni a környéket!
A Budapest-Balaton útvonal 2022 augusztusában készült el, így az idei lesz a második nyár, amikor végigtekerhetünk rajta. A pálya kezdőpontja a Kamaraerdőben van, végállomása pedig a Balaton keleti partján található Balatonakarattya. A túra változatos tájakon és domborzaton visz keresztül, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyaránt vannak kellemesen lejtős részei, és olyanok, amelyeken minden comberőnkre szükségünk lesz.
Emiatt a bringások, akik már próbára tették magukat azt javasolják, hogy elsősorban a tapasztaltabbak vállalják be, azonban sok pihenőt beiktatva azon sportos utazóknak is szuper élmény lehet, akik nem egyetlen nap alatt szeretnék teljesíteni az egész, 110 kilométer hosszú távot. Mutatunk is 5 települést, ami kiváló pihenőpontként szolgálhat nyári túra alatt.
Miután elhagytuk Budapest vonzáskörzetét és áthaladtunk a biatorbágyi viadukton, az első látványos megálló Etyek. Mivel a település egy domb tetején terül el, ezért a feljutáshoz szükség lesz az erőnkre, ám a nemzetközileg is elismert borvidék és a csodás látvány kárpótolni fog minket a fáradozásainkért. A programok közé beiktathatjuk a Korda Filmpark meglátogatását, ahol megtudhatjuk, hogyan készülnek a modern filmek, betekintést nyerhetünk a stábtagok és a kaszkadőrök munkájába, de akár egy nyomozós játékban is részt vehetünk. Ezután természetesen várnak ránk a borvidék pincészetei, amelyekben lehűthetjük magunkat egy-egy finom pohár borral. Ha nem terveztük sietősre a programot, Etyeken meg is szállhatunk az estére – ami igazából tanácsos is a borozgatás után.
Etyekről továbbtekerve az etyeki mandulasor, erdők és mezőgazdasági földek mellett vezet az út, mielőtt pedig elérnénk Gyúró településére, az árnyékos Etyek-Gyúró pihenőhelyen is fújhatunk egyet – itt egyébként egy szervizállomást is kihelyeztek, így ha például pumpálnunk kellene, könnyedén megtehetjük. Gyúrótól már nincs messze Tordas, ami tökéletes megálló: elegendő vízzel a kulacsunkban elsétálhatunk a Sajnovics Kastélyhoz, és ha nem azonnal szeretnénk továbbindulni, akkor a Tordasi Westernfalu és a Tájház is kötelező látnivaló.
Előbbiben nemcsak korhű épületekkel és rodeóbikával találkozhatunk, de egy kalandparkot is beépítettek, ahol többek között mászópályák, szabadulószobák és VR-élmények várnak ránk – az itteni csárdában pedig meg is ebédelhetünk. Ha gondoljuk, tehetünk egy kis kitérőt Martonvásár és Brunszvik-kastély felé is.
Tordasról Kajászó, Pázmánd és Nadap érintésével el is jutunk a Velencei-tóhoz, ahol már csak azért is megéri – akár egy egész napos – pihenőt tenni, hogy megmártózzunk a tóban. Sukoró települése például tökéletes erre: több vendégházat és éttermet is találunk, az olasz kőfejtő, a Gyapjaszsák és a Bence-hegyi kilátó meglátogatása után egyenesen elindulhatunk a tópartra, ahol már csak a pihenésre kell fókuszálnunk. De Sukoró a kirándulásra is alkalmas, hiszen itt találjuk például a Likas-követ, a Barlang-kutat és az Angelika-forrást is.
A BuBa útvonala hazánk egyik megyeszékhelyét, Székesfehérvárat is érinti. A város ugyan nem esik messze Sukorótól, de errefelé az eligazodás is kicsit nehézkésebb lesz – ez viszont kiváló lehetőséget nyújt a felfedezésre, Székesfehérváron pedig bőven akadnak látnivalók. A városban található például Magyarország legromantikusabb kastélya, a Bory-vár, amelyet Bory Jenő egész élete során alakítgatott. Az eklektikus stílusú váron kívül megnézhetjük a Fekete Sas Patikamúzeumot, a Szent István Király Múzeumot és a tóparti Királyok Parkját is. Ha jót akarunk magunknak, akkor mindenképpen elfogyasztunk egy ebédet vagy vacsorát a város ikonikus vendéglátóhelyén, a bEAT étteremben!
Székesfehérvár után pedig bele is kezdhetünk a BuBa legutolsó szakaszába, aminek végállomása a tóparti Balatonakarattya. Utunk először Szabadbattyánt, majd Kőszárhegyet, végül pedig Polgárdi északi részét, Fülét és Balatonfőkajárt fogja érinteni – a szakaszon a nyári időszakban érdemes többször megállni, hiszen ez alapvetően egy sík, mezőgazdasági földek mentén elhaladó rész, így árnyékos helyből is kevesebb van. Szabadbattyánon erre például tökéletes a Cifrakert, Balatonkajáron pedig ott van a magyar régiségek sokaságát felsorakoztató Bala-Toni Retro Múzeum. Balatonakarattyán pedig átadhatjuk magunkat a jól megérdemelt strandolásnak – persze itt is akadnak látványosságok, például a Kisfaludy-kilátó és a Magaspart.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!