2025-03-26
Hamarosan bezárják Magyarország egyik legjobb gyógyfürdőjét
A tervek szerint idén ősszel kezdődnek meg a Gellért Gyógyfürdőt érintő felújítási munkálatok, amelyek az előzetes kalkulációk alapján három évig tartanak majd. Az üzemeltetők két szakaszban szeretnék véghez vinni az építkezéseket: először a fürdő belső tereiben zajlanának a átalakítások, majd ezután fognának bele a külső medencék renoválásába.
Három évre is bezárhatják Budapest egyik legismertebb fürdőjét, a Gellért Gyógyfürdőt. A létesítmény tavaly mintegy 420 ezer vendég látogatta meg, az idei évben viszont jóval kevesebb, 316 ezres forgalommal számítanak azért, mert a tervek szerint ősztől már elkezdődnének a munkálatok.
A másik tulajdonoshoz tartozó, de a fürdővel egybefüggő Gellért szálloda még tavaly ősszel jutott hasonló sorsra, a Termál Online szerint többek között emiatt vált sürgetővé a fürdő felújítása is. Emellett egy, a hotel által a fürdőnek küldött szakvéleményből az is kiderült, hogy a fürdő feladógépházának statikai állapota életveszélyes. A szálloda kapcsolódó részét érintő bontási munkákat pedig csak azután tudják elkezdeni, hogy a fürdő megerősítette az érintett épületrészt.

A felújítási munkálatok várhatóan két szakaszban zajlanak majd: először a belső tereknek esnek neki, ezután következik a külső medencék átalakítása, de úgy tudni, hogy egy új VIP-részleg is érkezik majd ide. A teljes folyamat legalább 3 évet vesz igénybe, a becslések szerint pedig mindez 20 milliárd forintba kerül majd.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!