2025-08-25
Egyszerűbb, mint gondolnád: használd te is a hulladékudvarokat!
Sok országban magától értetődő a hulladékudvarok használata, Magyarországon viszont a lakosság fele még sosem élt ezzel a lehetőséggel – holott már közel háromszáz helyen leadhatjuk a háztartásban keletkező hulladékot. Ha többen használnánk ezeket a pontokat, az nemcsak a környezetet óvná, hanem segítene abban is, hogy hazánk előrébb kerüljön az élhetőségi ranglistán. De mi tartja vissza a magyarokat, és hogyan lehet ezen változtatni?
Az élhetőségi ranglista élére idén is olyan nemzetek kerültek, mint Dánia, Ausztria és Svájc. Ezen országokban közös, hogy mind a vállalatok, mind a lakosság kiemelt figyelmet fordítanak a hulladékkezelésre. Egy idei kutatás szerint az osztrákok például nyaralásuk alatt is kiemelten fontosnak tartják, hogy szétválogassák az általuk termelt hulladékot, sőt: 85 százalékuk szerint a közterületeken és a szálláshelyeken is több szelektív szemetesre lenne szükség. Érdekesség, hogy a legjobban (82%) a nyugati Tirol és Vorarlberg tartományaiban élők ügyelnek a válogatásra, ugyanakkor a többségük (71%) úgy érzi, hogy külföldön gyakran nehéz eligazodni a szelektív hulladékgyűjtés szabályai között.

Magyarként mi is gyakran bizonytalanok vagyunk abban, hogyan kezeljük a szemetünket külföldön. A problémát Ausztria mellett többek között Svédország, Németország és Belgium is felismerte, ahol ma már széles körű oktatási kampányokkal, applikációkkal és más tájékoztató projektekkel igyekeznek az embereket környezettudatosságra nevelni. Ráadásul az ilyen kezdeményezések jellemzően sikerrel zárulnak: a városok tisztábbak, a környezetre nehezedő terhelés csökken és a lakosság mellett a turisták is aktívabban veszik igénybe a rendelkezésre álló újrahasznosító pontokat.

Mindennek ellenére a felmérések szerint a magyar lakosság fele még sosem járt hulladékudvarban, és csupán 23 százalékuk tudja biztosan, hol található a közelükben.A megközelíthetőség is sokakat visszatart, pedig az országban ma már 289 hulladékudvar működik, így szinte biztosan találunk egyet a közelünkben. Ebben a MOHU cím szerinti és térképes keresője nyújt további segítséget.
Érdemes azt is tudni, hogy míg a nagyobb hulladékudvarokhoz gyakran utazni kell, országszerte számos kisebb leadópont is rendelkezésre áll, ahol a háztartásokban keletkező leggyakoribb hulladékokat – például használt égőket vagy fáradt olajat – kis mennyiségben is leadhatjuk.
A hulladékudvarokat magyarországi lakcímkártyával rendelkező lakosok vehetik igénybe. A belépéshez alapvetően nincs szükség előzetes időpontfoglalásra, ám arra mindenképpen ügyeljünk, hogy ügyfélfogadási időben érkezzünk, amiről ezen a linken tájékozódhatunk. A legjobb, ha a hulladékudvarokba már hulladékfajtánként szétválogatva hozzuk a hulladékunkat, hiszen így nem kell majd a kelleténél több időt a szelektálással töltenünk a helyszínen.

Hulladékudvarokban leadható hulladékok például:
- csomagolási hulladékok (pl. papír és karton, műanyag, fém, üveg, fa),
- elektromos és elektronikai hulladékok (pl. kis- és nagy háztartási gépek, TV, mobiltelefon, elemek és akkumulátorok, IT, napelem),
- veszélyes- és nem veszélyes anyagokat tartalmazó festékek,
- veszélyes- és nem veszélyes anyagokat tartalmazó mosószerek,
- oldószerek,
- növényvédő szerek,
- hajtógázas spray,
- fáradt olaj,
- lom (pl.matrac, ágykeret, kanapé, szőnyeg),
- zöldhulladék (pl. gally, lomb, nyesedékek),
- fa hulladék (pl. fabútor, fa hulladékok),
- textil,
- gumiabroncs,
- fénycsövek, izzók,
- étolaj,
- egyéb fém hulladék,
- ólomakkumulátor,
- toner,
- fagyálló,
- fékfolyadék,
- építési-bontási hulladék,
- olajszűrő
Az udvarokba érkezve fontos, hogy kövessük a személyzet utasításait, és ha bizonytalanok vagyunk, bátran kérdezzünk. A pakolást, mérlegelést és a tárolókba helyezést azonban magunknak kell elvégezni, így nagyobb mennyiség esetén érdemes családtagok vagy barátok segítségét kérni. Ezen a linken ellenőrizhetjük azt is, hogy az egyes hulladékudvarok befogadják-e az általunk vinni kívánt hulladékfajtát.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


