2025-08-31
4+1 falu Budapest közelében, ahol igazi élmény az ősz
Ha a nyár lezártával egy kicsit lelassulnánk és némi pihenéssel készülnénk fel az év hidegebbik felére, akkor egy belföldi utazás tökéletes lehetőséget ad erre. Kiváltképpen, mert az ősz Magyarország több településén is egyet jelent a szürettel, amit mulatságokkal és persze remek borokkal ünnepelhetünk meg. A fővárosiak szerencséjére Budapest közelében is számos helyet találunk, ami igazi őszi hangulatot ígér az utazóknak – ajánlunk is közülük ötöt!
A Zsámbékkal szinte egybenőtt, mégis különálló Tök a Budai Tájvédelmi Körzet szomszédságában terül el, turistaként pedig elsősorban a töki pincesor révén hallhattunk róla. Az Etyek-Budai-borvidék adottságait kihasználva a településen már régóta foglalkoznak a szőlészettel, a hagyománynak pedig a több száz éves présházak és pincék állítanak emléket. Ezen felül évente rendszeresen tartanak egy szüreti bált, amire idén szeptember 6-án kerül majd sor. Persze elhelyezkedéséből adódóan Tök kiváló kiindulópontja a túráknak is: elsétálhatunk például az Óriások Lépcsőjéhez, felmászhatunk a Nyakas-tetőre és természetesen a korábban említett Budai-hegység ösvényein is végigjárhatunk – de ha már ilyen közel járunk Zsámbékhoz, a helyi templomromot és a különleges Lámpamúzeumot is útba ejthetjük.
Szintén nem esik messze Budapesttől Gomba, ami tökéletes azoknak, akik szívesen tennének hosszú sétákat egy apró, de festői település környékén. A központtól déli irányba sétálva egyből ki fogjuk szúrni a Patay-kastély romjait, majd a Kis- és a Nagy-Szurdik mentén el is kezdhetjük rövid, de az őszi színek miatt látványos sétánkat. Másik oldalról egy természetismereti tanösvényt is bejárhatunk, a patak pedig egy kisebb halastóhoz érkezünk majd. A falu ad otthont továbbá a Pega Major Élményfarmnak, ahol lóháton is lazíthatunk, de ha szeptember 6-án érkezünk, akkor a Pega Pata Parédé nevet viselő kulturális gasztrofesztiválon is részt vehetünk. Ha gondoljuk, a szomszédos Monorra is elnézhetünk, ahol Tökhöz hasonlóan egy hangulatos pincesor vár majd ránk.
Vác és Göd között, a Dunakanyar bal oldalál találhatjuk Sződliget festői települését, aminek legszebb pontja a sződligeti horgásztó. Hasonlóan az Európa egyik legjobb titkos úti céljának választott Bokodi-tóhoz, sződligeti társát is takaros halászkunyhóiról ismerhetjük fel – nem véletlenül emlegetik a köznyelvben „mesetóként”. A Dunapart mellett a Sződrákosi-patak vonalán is kirándulhatunk egy jót a Liget-erdő tanösvényen, de a közeli Debegió-hegyre is felsétálhatunk – kicsit különlegesebb programért látogassuk meg a hegyhez közeli Kincsem Favoryt lovardát vagy a Tündérkert Lovardát.
Ha tényleg nem utaznánk sokat, akkor a Szentendrével szomszédos Leányfalu is pihentető alternatívát kínál. A csendes településről remek kirándulásokra lehet indulni, többek között a Vörös-kő és a Nyerges-hegy irányába. Mivel Leányfalu a Duna partján fekszik, ezért a szeptemberi melegben strandolni is tudunk, de a partmenti kerékpárútnak köszönhetően biciklire is pattanhatunk. Szeptember 5-e és 7-e között ráadásul egy különleges eseményen is részt vehetünk, ekkor rendezik meg ugyanis a Leányfalu Zenei Fesztivált.
A Budapesthez közeli helyszínek közül Ócsát is ki kell emelni: a város legfontosabb látnivalói közé tartozik a 13. században épült, premontrei Református Műemlék Templom, melynek szentélyében az Árpád-kori fafestészetünk egyik legkiemelkedőbb példáját láthatjuk viszont. Szintén érdemes bejárnunk az Öregfalu közepét díszítő Tájházegyüttest, aminek legidősebb parasztházai még a 18. század végén épültek fel, illetve persze a gyönyörű Öreg-hegyi pincesort is, ami ma is őrzi a borkészítés hagyományát – mielőtt viszont belekóstolnánk a térség legjobb boraiba, érdemes felfedezni az Ócsai Tájvédelmi Körzet természeti értékeit. A lápos vidéken két tanösvény is fut: a Selyem-réti tanösvényt önállóan, míg a turján tanösvényt szakvezetővel sétálhatjuk be.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


