Varázslatos bolygóegyüttállást csodálhatunk meg hamarosan az égen
Fotó: Vytautas Kielaitis/Shutterstock

2025-07-11

Varázslatos bolygóegyüttállást csodálhatunk meg hamarosan az égen

Rendhagyó módon július 13-án már a napfelkelte előtti órákban megnyitja kapuit a Svábhegyi Csillagvizsgáló. Azok, akik korán kelnek egy varázslatos látványosságban gyönyörködhetnek majd, ezen a hajnalon ugyanis a Vénusz nagyon közel kerül a Hyádokhoz, azaz a Földhöz legközelebb eső nyílt csillaghalmazhoz.

A Vénusz már június tizedike óta közeledik a V-alakban elhelyezkedő nyílt csillaghalmaz, a Bika csillagkép szívében található Hyádok felé. Július 13-án hajnalban azonban igazán mesés látványban lehet részünk, mivel ekkor éri el a bolygó a csillagkép felső „szarvának” környékét. A Hyádok alsó szárát az Aldebaran, egy fényesen izzó vörös óriáscsillag uralja – ő alkotja a Bika egyik szemét. A felső szár végén az Ain nevű csillag található, amely a csillagkép azonos szemének felel meg, de jóval halványabb. Most azonban az Ain mellé egy új „szem” érkezik: a ragyogóan fényes Vénusz, vagyis az Esthajnalcsillag –  számol be az eseményről a Sokszínű Vidék a Svábhegyi Csillagvizsgáló tájékoztatója nyomán. 

Ennek következtében a Bika csillagkép egy pár ragyogó szemmel tekint le ránk az égről: egy vörössel és egy fehérrel.
Mikor látható legjobban az együttállás?

Július 13-án, hajnali 3:30 körül érdemes az ég felé fordítanunk a tekintetünket  –  vagy már előtte ellátogatnunk az említett csillagvizsgálóba  – ugyanis ekkor lesz a leglátványosabb a Vénusz és a Hyádok  együttállása. A keleti horizont fölé emelkedő jelenséget mintegy 10 fokos magasságban figyelhetjük meg, így fontos, hogy zavartalan kilátásunk legyen, tehát a nyílt, tiszta látóhatár elengedhetetlen. Nem lesz azonban nehéz dolga az érdeklődőknek, a Vénuszt ugyanis nehéz nem észrevenni: fehéres fénye minden más égitestetnél világosabb, így őt még városi fények mellett is könnyebben kiszúrhatjuk. Közvetlenül alatta kel fel az Aldebaran, a Bika csillagkép vörös óriáscsillaga, amely ugyan jóval halványabb a Vénusznál, de szabad szemmel is bőven kivehető. 

Ha ezeket megtaláltuk, nézzünk jobbra: itt húzódik a Hyádok csillaghalmaza, amely a Bika fejét formáló, jellegzetes V-alakot rajzolja ki.  Bár ezek a csillagok már halványabbak, tiszta égbolt mellett szépen kirajzolódik majd a teljes együttállás.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!