Évről évre hazatalál: kilencedszer tért vissza sérült párjához Szofi, a fehér gólya
Illusztráció
Fotó: Georg_Wietschorke / Pixabay

2026-03-11

Évről évre hazatalál: kilencedszer tért vissza sérült párjához Szofi, a fehér gólya

A Dunakanyar egyik legkedvesebb tavaszi története idén is folytatódik. Március 10-én, 13 óra 17 perckor megérkezett teleléséből Szofi, a fehér gólya – egyenesen dömösi párjához, Macushoz. A madár több ezer kilométeres út után tért vissza a fészekbe, immár kilencedik alkalommal.

Macus története 2016-ban kezdődött, amikor lőtt sebbel került a dömösi BirdMania Madárpark és Természetvédelmi Mentőközpontba. A sérülése után ugyan felépült, de repülni már nem tudott, így a mentőközpont kertje lett az új otthona. A madarat Márton András, a központ alapítója gondozta tovább. Hamar felmerült benne a gondolat, mi lenne, ha a röpképtelen gólya párra találna.

2017 kora tavaszán ezért fészekállványt épített a madár számára a kertben, hátha egy vándorló társa felfigyel rá. A remény hamar valóra vált: még abban az évben megérkezett egy tojó, aki a Szofi nevet kapta. A madár a nyár végén Afrikába repült, majd a következő tavasszal – mindenki örömére – visszatért. Azóta pedig minden évben megismétlődik a szerelmi történet. 

Ha idén is sikeresen költenek, akkor 2017 óta sorozatban tizedszer nevelnek majd együtt fiókákat.

Mivel Szofi nagyon nem fiatal madár már, én évek óta nem viszontlátással, hanem Isten veleddel köszönök el tőle nyár végén, előre elfogadva azt, hogy jó eséllyel már nem látjuk többet. De nem. Szofi jön, mint most is. Bár láthatóan egyre fáradtabb, egyre kimerültebben tér vissza, de viszik az ösztönei, amíg még bírja erővel. Remélem még sok évig

 – mesélte a Sokszínű Vidéknek a gondozó. 

A gólyapár mindennapjait webkamerán keresztül követhetjük, így élőben láthatjuk azt is, hogyan építik a fészket, és miként készülnek az új fiókák érkezésére.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!




még több Belföld