2025-01-02
Poloskák utaznak az egyik legnépszerűbb légitársaság fedélzetén
Csípnek, sokan vannak és rendkívül nehéz kiirtani őket. Az ágyi poloskák legutóbb a párizsi olimpia előtt borították fel a rendet, most viszont úgy tűnik, hogy a Turkish Airlines járatainak fedélzetére is beköltöztek. A nemrég Guinness-rekordot döntő légitársaság érdekes módon reagált az érintett utasok panaszaira – azt nem tudni, hogy azóta javult-e a helyzet.
A Turkish Airlines nemrég azért került a figyelem középpontjába, mert bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a „világ legtöbb országába közlekedő légitársaság”. A repülési vállalattal idén Földünk mintegy 120 országába lehetett eljutni, de elmondásuk szerint ez a szám valóságban 131, hiszen a 120-ban nincsenek benne például az ideiglenesen felfüggesztett útvonalak.
A Turkish Airlines azonban most egy kevésbé pozitív hír miatt magyarázkodhat, ugyanis több utas is ágyi poloskákról számolt be a New York Timesnak. Először egy Patience Titcombe nevű utazó szúrt ki egy ágyi poloskát a Johannesburgból Isztambulba tartó járaton, ám a légitársaság ekkor még elhesegette a problémát. A lap információ szerint később Titcombe megosztotta élményét egy utazós Facebook-csoportban, ahol hozzászólásban többen is hasonló szituációról számoltak be.
A következő incidens októberben történt egy Matthew Myers nevű utazóval: a férfi Isztambulból utazott San Franciscóba párjával, a járaton pedig egy másik utas hívta fel figyelmét arra, hogy ágyi poloskák másztak az üléseken, de elmondása szerint a fej fölötti tárolókból is le-leesett néhány.

– idézik Myerst.
Az egyik légiutas-kísérő elvileg már út közben benyújtott egy hivatalos panaszt a légitársaságnak, végül azonban Myers csak egy – év végéig felhasználható – 10 százalékos kupont kapott tőlük. Ezen felül elmondták, hogy repülőgépeiken 21 naponta végeznek mélytisztítást, de a szabályok szerint minden indulás előtt sor kerül egy „általános tisztításra” is.

Nem sokkal később, szintén októberben egy másik utas (Kristin Bourgeois) is ágyi poloskákra lett figyelmes az egyik Isztambulból Washington D.C.-be tartó repülőgépen. Leszállást követően Bourgeois mintegy 13 csípést fotózott le magán. Panaszát követően a légitársaság orvosi igazolást kért az utastól, ám az események hamar furcsa fordulatot vettek.
A Turkish Airlines végül egy 5000 törzsutas mérföldet ajánlott fel neki – ez egyfajta rendszer, amiben a gyakran utazók repüléseiket követően pontokat tudnak gyűjteni, melyeket később kedvezményekre válthatnak be.
Mint fentebb is írtuk, az ágyi poloskák az egyik legkellemetlenebb „vendégnek” számítanak, hiszen gyakorlatilag minden textíliában jól érzik magukat, ezért bőröndökben, ruhákon, fotelekben és ülésekben megbújhatnak. Ha pedig ilyen módon hazavisszük őket magunkkal, akkor hamarosan a lakásunkat is ellephetik. Kiirtásuk rendkívül nehéz, és szakembereket igényel – sokszor több irtási kör is kell azért, hogy teljesen megszabaduljunk tőlük. Arról, hogy hogyan védekezhetünk a rovarok ellen, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


