Menetrend szerint Phenjanba? A turisták már élvezhetik Észak-Korea vendégszeretetét
Az orosz Nordwind légitársaság egyik gépe
Fotó: Almaz Mustafin, Shutterstock

2025-07-28

Menetrend szerint Phenjanba? A turisták már élvezhetik Észak-Korea vendégszeretetét

Közvetlen repülőjáratot indított a Nordwind nevű légitársaság Moszkvából a világ legelszigeteltebb országának tartott Észak-Koreába. Az első gépen több mint 400 fő utazott, a nagy érdeklődésre tekintettel pedig azt tervezik, hogy havonta legalább egy járat fog közlekedni a két ország fővárosa között.

Mintegy 30 év kihagyás után újra közvetlen repülőjárattal lehet elutazni Moszkvából Észak-Korea fővárosába, Phenjanba. Az útvonalat a két ország nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése miatt hozták létre és a tervek szerint havonta egyszer indítja majd el az orosz Nordwind légitársaság.

Az orosz állami Ria Novosztyi hírügynökség a Telegramon közzétett videója szerint észak-koreai vezetők és a repülő személyzete virágcsokrokkal üdvözölték az orosz utasokat a phenjani nemzetközi repülőtéren. Egyikük érkezéskor elektronikus lázmérővel ellenőrizte az utasok testhőmérsékletét.

A pandémia után Észak-Korea lassan, de biztosan elkezdte kinyitni határait: 2023-ban például ismét bevezették a Vlagyivosztok és Phenjan közti repülőjáratokat, idén pedig egy tengerparti, húszezer vendég befogadására alkalmas üdülőkomplexumot nyitott meg az elszigetelt ország Vonszanban a turisták előtt – igaz, az értesülések szerint alig három héttel a megnyitást követően „ideiglenesen” le is zárták azt.

Image
Vonszan, Észak-Korea
Fotó: terimma, Shutterstock

A phenjani vezetés a turisztikai szektor fejlesztése miatt hozta létre a nyaralóhelyet, ami – állítólag – több mint négy kilométernyi stranddal, bevásárlóközpontokkal, éttermekkel, hotelekkel és még egy víziparkkal készült a külföldiek fogadására. Észak-Koreáról egyébként a napokban az UNESCO friss listája révén lehetett hallani, a déli határon húzódó, szentnek tartott Kumgang-hegy ugyanis 2025-ben felkerült a világörökségek közé.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!

még több Check-in

hírlevél