Franciaországban rekedtek: 150 utas nélkül szállt fel a Ryanair járata
Fotó: Emilio Sánchez Hernández, Pexels

2026-06-08

Franciaországban rekedtek: 150 utas nélkül szállt fel a Ryanair járata

Több mint 150 utast hagyott hátra a Ryanair Franciaországban, miután a Londonba tartó utasok a toulouse-i repülőtéren kialakult hatalmas sorok miatt nem jutottak át időben az ellenőrzőpontokon. Egy beszámoló szerint „teljes káosz” uralkodott a terminálon, ahol több százan próbáltak egyszerre eljutni a beszállókapukhoz.

A Ryanair egyik, Toulouse-ból Londonba tartó járata 150 utas nélkül szállt fel a francia repülőtérről. Az utasok az ellenőrzőpontokon kialakult óriási sorok miatt késték le az indulást, ahol a beszámolók szerint körülbelül ötszázan várakoztak. 

Egy utas elmondása szerint a repülőtéren „teljes káosz” volt. Hozzátette, a zűrzavart az okozta, hogy rengeteg utas érkezett egyszerre, miközben több járatra is ugyanabban az idősávban kellett beszállni. 

Valójában nem is lehetett beállni egy sorba, mert nem volt igazi sor. Csak egy hatalmas embertömeg tolongott

– idézte az Express a megszólaló utast, aki szerint egyetlen alkalmazott próbálta meg irányítani a tömeget, de az ő hangja feltételezhetően teljesen elveszett a zajongásban. A portál értesülései szerint a Londonba közlekedő gép pilótája a fedélzeten közölte az utasokkal, hogy körülbelül 150 társuk nem tudott időben felszállni a gépre.

Image
Fotó: fotoinformator pl, Pexels
A Ryanair közleményben reagált az esetre

A Ryanair tagadja, hogy ő hagyta volna az utasokat Toulouse-ban. Közleményük szerint a francia repülőtéren a határellenőrzési munkakörben fellépő munkaerőhiány késésekhez vezetett, és ez az oka annak, hogy ilyen sok utas nem tudott időben eljutni a kapukhoz. Hangsúlyozták, azok, akik időben elérték a kapukat, maradéktalanul fel tudtak szállni a gépre. 

Image
EES
Fotó: Ivan Marc, Shutterstock
Új rendszer, hosszabb ügyintézés

Az eset nem példátlan. Az elmúlt hónapokban a nemrég bevezetett EES-rendszer miatt több utas is lekéste járatát az európai repülőtereken kialakuló hosszú sorok miatt. Az EES április 10-én lépett életbe, és előírja, hogy a nem uniós országokból érkező utasok biometrikus adatokkal azonosítsák magukat a repülőtereken. 

Az új ellenőrzési mód azonban több nagyobb forgalmú európai repülőtéren is jelentősen megnövelte az ügyintézési időt. Emiatt nyáron érdemes lehet akkor is a megszokottnál kicsit korábban érkezni a repülőterekre, ha uniós országba fogunk utazni. Budapestre ugyanakkor egy jó hír is érkezett: a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren pont a főszezon előtt újult meg a biztonsági ellenőrzés, ami a várakozások szerint gyorsabb és kényelmesebb áthaladást tesz lehetővé. 

Itt állíthatod be, hogy a Drive.hu az elsők között legyen a Google keresőben

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!