Elszálltak a repülőjegyárak: van, ahol már hétszeres a drágulás
Fotó: Arnaud Weyts, Unsplash

2026-03-10

Elszálltak a repülőjegyárak: van, ahol már hétszeres a drágulás

A Közel-Keleten dúló konfliktusok hatására jelentősen emelkedett az olaj ára, ami a repülőjegyek költségeire is hatással van. Elsősorban a tavaszi utazásoknál lehet áremelkedésre számítani, de bizonyos úti célok esetében az sem kizárt, hogy a nyári repülőutakat is jóval drágábban lehet majd lefoglalni, mint korábban.

A hormuzi kereskedelmi útvonalat jelenleg is blokkolja Irán, az olajfinomítók, a tartályhajók és az energetikai infrastruktúra pedig továbbra is a konfliktus célkeresztjében állnak. A nyersolaj ára eddig 15 százalékkal emelkedett, és 2022 óta először haladta meg a hordónkénti 100 dollárt. Hasonlóképpen a légitársaságok kiadásainak 20–30 százalékát kitevő kerozin ára is emelkedik.

 

Ez azt jelenti, hogy a repülés az utazók számára is költségesebbé válhat, az elkövetkező hetekben pedig várhatóan tovább emelkednek a jegyárak.
Image
Fotó: Kevin Woblick, Unsplash

Ennek oka, hogy a kockázati felár a kerozin esetében általában nagyobb mértékben emelkedik, mint maga a nyersolaj ára. Ezeket a többletköltségeket pedig a légitársaságok várhatóan az utasokra hárítják majd át.

Mennyivel drágulhatnak a repülőjegyek?

Németországban például már észrevehető a változás. Az Euronews tudósítása szerint míg egy Frankfurt–Szingapúr retúrút ára korábban 400 és 800 euró között mozgott, most a repülőjegyekért már több mint kétezer eurót kérnek. Hasonló a helyzet Delhi esetében is: Frankfurtból vagy Münchenből a korábbi 600–800 euró helyett szintén kétezer euró feletti összeget kell fizetni.

Az Independent egy London–Szöul járatot hoz példaként: a Korean Air március első napjaiban még 564 dollárért értékesítette azokat a jegyeket, amelyek jelenleg 4360 dollárba kerülnek.

 

 

Image
Fotó: louis magnotti, Unsplash
Várható árcsökkenés?

A Perzsa-öböl térsége fontos légi és kereskedelmi csomópont, ezért ha a régió meghatározó légitársaságai – köztük az Emirates, az Etihad és a Qatar Airways – ismét teljes kapacitással működnek, az mérsékelheti az árakat. A becslések szerint útvonaltól függően akár 30-70 százalékos csökkenés is elképzelhető, amit az utasok legkorábban nagyjából március utolsó hetében érzékelhetnek.

Ugyanakkor a bizonytalanság miatt a kerozin ára továbbra is magas maradhat, ami a következő időszakban is hatással lehet a repülőjegyek árazására.
Európa kevésbé érintett

Az európai úti célokat nézve egyelőre az látható, hogy a konfliktus jóval mérsékeltebben hat a repülőjegyek árára. A népszerűbb úti célokra húsvét és a tavaszi szünet idején valamivel drágábban lehet repülni, de az olyan országok, mint Spanyolország, Olaszország, Portugália vagy Görögország továbbra is megfizethetőnek számítanak. A szakértők szerint azonban a globális jegyárak érdemi csökkenésére valószínűleg csak a konfliktus lezárulta után lehet számítani.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!




még több Check-in