Már ezen a télen eltűnik egymillió ülőhely a Ryanair járatairól
Fotó: Peter Krocka/Shutterstock

2025-09-06

Már ezen a télen eltűnik egymillió ülőhely a Ryanair járatairól

Az ír fapados légitársaság idén februárban adott ki egy nagy visszhangot kiváltó közleményt, miszerint a 2025-ös téli szezonban egymillióval csökkentik a Spanyolországba és onnan induló járataik ülőhely-kapacitását. Most a döntés részleteire is fény derült.

A vállalat már februárban bejelentette, hogy a téli szezonra egymillió ülőhellyel csökkenti a Spanyolországba és onnan induló járatainak ülőhely-kapacitását. Ez azt jelenti, hogy 10 százalékkal, azaz 400 ezer ülőhellyel esnek vissza a Kanári-szigetekre és 41 százalékkal, azaz 600 ezer ülőhellyel csökkennek a szárazföldi régiókba induló járatok. A Ryanair szerint a háttérben az 59-ből 43 spanyol repülőteret üzemeltető AENA által bejelentett díjemelés áll: annak ellenére növekednek az adóterhek a légitársaságok számára, hogy évről évre több utast szállítanak a dél-európai országba.

Sőt az is hivatalos, hogy az AENA 2026-tól 6,6 százalékkal továbbnöveli a repülőtéri illetékeket. Mindezt úgy, hogy az üzemeltető rekordnyereséget könyvelhet el – várhatóan 2025 végén is.
Image
Fotó: Portuguese Gravity/Unsplash
Melyik spanyol repülőtereken történik a legnagyobb változás?

Különösen a regionális repülőterek szenvedik meg a döntést. A legújabb információk szerint a santiagói reptéren 38 százalékkal, a zaragozain 45 százalékkal csökkenti a Ryanair a járatai számát. Továbbá bezárja kétgépes bázisát Santiagóban, teljesen megszünteti járatait a tenerifei északi repülőtéren, valamint 2025 januárjától a vigóin is. Emellett a valladolidi és a jerezi bázisok végig zárva maradnak majd a téli szezonban. A nagyobb központokra – mint Madrid és Barcelona – azonban továbbra is a turizmus növekedésének helyszíneiként tekintenek.

A helyzet azonban nemcsak az utazókra, hanem a spanyol gazdaságra is kihatással lesz. Az Euronews szerint a turizmus jelenleg évi 28 milliárd euróval járul hozzá a spanyol GDP-hez. A regionális repterek forgalmának csökkenése pedig nemcsak ezt az ágazatot, hanem a helyi beruházásokat és munkahelyeket is veszélyeztetheti. A Ryanair közleményéből szintén kiderül, hogy a megszűnő kapacitásokat várhatóan más országok repülőtereire irányítják majd át – például Olaszországba, Marokkóba, Horvátországba, Svédországba vagy épp Magyarországra.

Mindez azt jelenti, hogy az utazási lehetőségek igencsak átrendeződnek Európán belül. Amennyiben azonban továbbra is Spanyolországot választjuk úti célként, érdemes nagyobb költségekkel és kevesebb opcióval kalkulálnunk – már ezen a télen.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!




még több Check-in