Horvátországba autózol? Egy apró figyelmetlenség is százezrekbe kerülhet
Makarska környéke, Horvátország
Fotó: Yu.li.ko, Shutterstock

2026-08-12

Horvátországba autózol? Egy apró figyelmetlenség is százezrekbe kerülhet

A magyarok továbbra is elsősorban autóval indulnak Horvátországba, ezért különösen fontos tisztában lenni a helyi közlekedési szabályokkal, hiszen egy kisebb figyelmetlenség is jelentősen megdrágíthatja a nyaralást. Mutatjuk, milyen szabályokat érdemes észben tartani az út során.

Ugyan arra vonatkozóan nincsenek adatok, hogy pontosan hány magyar állampolgárt büntettek meg Horvátországban, azt tudni lehet, hogy a hatóságok 2026 első három hónapjában több mint 208 ezer közlekedési szabálytalanságot rögzítettek.

A leggyakoribb szabálytalanságok közé tartozik a gyorshajtás, a biztonsági öv használatának elmulasztása és a vezetés közbeni mobiltelefon-használat. Utóbbiért például 130 eurós, vagyis mintegy 47 ezer forintos bírság járhat, és ugyanekkora összegre számíthat az is, aki nem köti be magát.

Horvátországban az autópályán is több olyan szabályra érdemes figyelni, amelynek megszegése komoly bírságot vonhat maga után. Ilyen a sávhasználat is: ha a jobb oldali sáv szabad, előzés után vissza kell térni oda. Az indokolatlanul a belső sávban haladó autóst akár 260 euróra, vagyis több mint 94 ezer forintra is megbírságolhatják.

Ugyanekkora pénzbüntetés járhat a túl kis követési távolságért, a sávok közötti indokolatlan cikázásért és a leállósávban történő előzésért. Szintén büntethető, ha valaki dudálással vagy villogással próbálja sürgetni az előtte haladó sofőrt.

A sebességhatárok átlépésének ennél is súlyosabb anyagi következményei lehetnek.
Image
Dalmácia, Horvátország
Fotó: Ivtehnik, Shutterstock

Ha lakott területen kívül vagy autópályán 10–30 km/órával lépjük túl a megengedett sebességet, a hatóságok 60 eurós, vagyis mintegy 22 ezer forintos bírságot szabhatnak ki. Jóval magasabb összeggel számolhat az, aki 30–50 km/órával halad gyorsabban a megengedettnél: ilyen esetben a büntetés felső határa 260 euró. Az 50 km/órát meghaladó sebességtúllépésért pedig 660 és 1990 euró, vagyis körülbelül 240 és 724 ezer forint közötti összeget is fizethetünk.

Image
Pelješac-félsziget, Horvátország
Fotó: Viliam.M, Shutterstock
A bírság akkor is megérkezhet, amikor már otthon vagyunk

A sebességmérő berendezések által rögzített értékeket Horvátországban hivatalosan korrigálják. 100 km/órás sebességig ez 10 km/órát jelent, efölött pedig a mért érték 10 százalékával számolnak. A Haszon ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy ez nem jelent megengedett sebességtúllépést, ezért nem érdemes hivatalos „ráhagyásként” tekinteni rá.

Horvátországban ráadásul egyre több kamera figyeli a forgalmat, így a szabálytalanságokat akkor is rögzíthetik, ha útközben egyetlen rendőrrel sem találkozunk. A bírság sokszor csak hetekkel a nyaralás után érkezik meg, ezért érdemes az út során végig szem előtt tartani a közlekedési szabályokat.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!