2026-09-03
5 családbarát kirándulóhely Szlovákiában, amit ősszel is érdemes felkeresni
Gyerekekkel akkor a legélvezetesebb a túrázás, ha már néhány kilométeren belül akad valami izgalmas látnivaló: egy vízesés, egy lombkoronaösvény vagy éppen egy hegyi tó. Szlovákiában ezekből bőven válogathatunk, ezért is ajánlunk most öt könnyebb, családbarát útvonalat, amelyek ősszel is könnyen beilleszthetők egy családi kiruccanásba.

Ha gyerekekkel szeretnénk belekóstolni a Magas-Tátra hangulatába, az 1346 méteren fekvő Csorba-tó remek kiindulópont. A hegycsúcsokkal körülölelt tó környékén könnyed sétákat tehetünk, így komolyabb hegymászás nélkül is élvezhetjük a klasszikus tátrai panorámát. Ha pedig nagyobb gyerekekkel érkezünk, innen több hosszabb túraútvonal felé is továbbindulhatunk – például egy nagyjából másfél órás sétával juthatunk el a még vadregényesebb környezetben fekvő Poprádi-tóhoz.

A Bélai-Tátra erdeiben vezető Bachledka lombkoronaösvény azoknál is könnyen sikert arathat, akik egy hagyományos túráért kevésbé lelkesednek. Az erdőre ezúttal felülről nézhetünk rá, miközben a környező hegyek panorámája is elkápráztat majd bennünket. Az útvonal teljesen akadálymentes, így babakocsival és kerekesszékkel szintén bejárható, a parkolótól pedig felvonó is jár.

A Szlovák Paradicsom egyik legismertebb kilátópontjáért nem kell egész napos túrára vállalkoznunk. A Tamásfalvi-kilátó közel 150 méter magas sziklafala fölött állva a Hernád völgyére, a környező erdőkre, tiszta időben pedig a Magas-Tátra csúcsaira is ráláthatunk.
A legkényelmesebb útvonal Spišské Tomášovce (Szepestamásfalva) felől vezet ide, és családdal is jó választás lehet. A kilátópontnál ugyanakkor nincs korlát, ezért kisebb gyerekekkel a sziklapertemtől mindenképpen biztonságos távolságot kell tartani.
A magyar határhoz közeli Balogrussó (Hrušovo) és Dobrapatak (Potok) között egészen szokatlan táj fogad: a Blh-patak mentén közel három hektáron több ezer struccpáfrány nő, amelyek akár másfél méteresre is megnőhetnek. Amennyiben tehát a hegyvidék helyett inkább egy erdőben bolyonganánk, a Balog-völgyi ártér remek választás.
Az őskori erdőre hajazó védett terület mindkét említett település felől megközelíthető, az út nagyjából két kilométer, ráadásul teljesen sík így egészen kisgyermekes családok számára is gyorsan és könnyen teljesíthető.

A Selmeci-hegység legmagasabb pontjára, az 1009 méteren fekvő Szitnyára a Bacsófalvi-tótól (Počúvadlianske jazero) indul az egyik legnépszerűbb útvonal. A nagyjából két és fél órás körtúra családok számára is teljesíthető, az utolsó szakaszon pedig fémlépcsők segítik a feljutást.
Fent panoráma, történelmi kilátó és egy középkori vár romjai fogadják a kirándulókat, így a gyerekek számára is akad bőven látnivaló az út végén.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


