2025-07-10
Európa összes országában járt, ebben a négyben csalódott a legnagyobbat
Még európai szemmel is ritkaságszámba megy, ha valaki bejárja a kontinens összes országát, egy amerikai világutazó azonban nem adta alább, és útnak indult, hogy mind a 45 országot kipipálja. A Guinness-rekordot is megdöntő youtuber alapvetően pozitív élményekkel tért haza, de akadt négy ország, amely nem tudta teljesen elvarázsolni.
Ma már számos utazási ajánlót láthatunk az interneten, ám közülük csak kevés származik olyan emberektől, akik tényleg a világ összes pontján jártak már. Az amerikai Lexie Alfordra viszont nemcsak hogy igaz mindez, de ő a legfiatalabb ember, akinek sikerült Földünk mind a 195 (független) országába elutaznia. Az 1998-ban született Alford még 22 éves kora előtt döntötte meg a fenti Guinness-rekordot, mi több: ő lett egyben a legfiatalabb szóló női utazó, aki bejárta az összes nemzetet – Alford persze rögzítette is kalandjait Lexie Limitless nevű YouTube-csatornáján.

Értelemszerűen mivel a fiatal a világ összes országában járt már, így Európa nemzetei sem maradtak ki: egyik, nemrégiben feltöltött videójából most arra is fény derült, hogy mely európai országokba nem térne vissza szívesen – bár hangsúlyozta, hogy ez csupán az ő szubjektív véleménye.

– idézte Lexiet az Express. A fiatal azonban hozzátette, hogy számára az utazás elsősorban azokról emberekről szól, akikkel idő közben találkozik. Az említett helyeken viszont senkit sem ismert és emiatt nagyon nehéz volt egyedi élményeket szereznie, és abszolút elképzelhetőnek tartja, hogy ha több céllal és szervezettebben járt volna a fenti országokban, akkor biztosan szebb emlékekkel tért volna haza.
Továbbá hangsúlyozta, hogy valahol igazságtalan egy kisebb országot összehasonlítani egy nagyobbal, mivel egy Olaszországnak vagy Kanadának már csak földrajzi szempontból is több előnye van, mint például az apróbb Bulgáriának vagy Moldovának. Alfordnak egyébként kedvencei is voltak: Szlovénia egésze, a boszniai Mostar és a cseh Český Krumlov települései mind maradandó benyomást tettek rá.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


