2025-06-02
Utazási szakértők szerint ezek lesznek a nyár slágerhelyei
Minden évben szakértők és laikusok egyaránt megpróbálják belőni, hogy vajon mely úti célok lesznek a legnépszerűbbek a nyári szezonban. Tavaly például úgy tűnt, hogy mindenki Marseille-t célozta be: a francia városra azóta nem sütött akkora reflektorfény, mióta 2013-ban Európa Kulturális Fővárosának választották. De hol lesz vajon 2025 Marseille-je?
Míg Barcelonának, Szantorininek vagy Velencének rendszeresen kijut a látogatókból, addig minden év tartogat magában meglepetéseket. Tavaly például Marseille, azelőtt pedig Albánia tapasztalt szokatlan növekedést a turistaérkezések számában, de vajon mely európai úti célokra kerülhet idén nyáron a hangsúly? A Time Out szakértőinek erről megvan a maguk véleménye, így össze is állítottak egy listát azokról a helyszínekről, amelyekre szerintük idén meglepően sok turista érkezhet.

A „coolcation” (cool vacation = hűvös nyaralás) mozgalom térhódításával mostanában már nemcsak a mediterrán országok számíthatnak sok látogatóra, hanem azok a térségek is, ahol kicsit enyhébbek a nyarak. Ilyen például Antwerpen is, amit a szakértők szerint egyre többen fedeznek fel maguknak. A kézműves sörfőzdéktől és borbároktól kezdve a vintage üzleteken át az izgalmas művészeti központokig, a belga városból könnyen 2025 legjobb coolcation-helyszíne válhat – elvégre is ez történt Koppenhágával, Berlinnel és Rotterdammal is.

Albánia példájából tanulva elmondható, hogy egyre többen nyitnak a Balkán térségére, ami sokak számára kiváló alternatívát jelent az évtizedek óta népszerű Görögországra, Olaszországra vagy Spanyolországra. Ed Cunningham szerkesztő szerint brutalista építészetükkel, gazdag történelmükkel és nem utolsó sorban vadregényes természetükkel az olyan városok, mint Szkopje (Észak-Macedónia), Podgorica (Montenegró) vagy Szófia (Bulgária) várhatóan kitűnnek majd a nyári időszakban.

Marseille ideje ha nem is áldozik le teljesen, a tavalyi év sikerét követően Grace Beard szerkesztő szerint esélyes, hogy sokan fognak szétnézni a francia tengerpartokon. Biarritz idén például aranyérmes lett egy kutatásban, amelyben Franciaország legmagasabb életszínvonalú városait keresték: a spanyol határhoz közeli település amellett, hogy a szörfösök kánaánja, tele van gourmet éttermekkel és hosszú strandokkal, ami mind vonzerőt jelent a turisták számára. Nem beszélve arról, hogy az utazóknak csupán 45 percébe telik, hogy átlépjenek a spanyol határon San Sebastián ikonikus üdülővárosába, így a kalandvágyók egyszerre nyaralhatnak két országban is.

Azok, akik 2025-ben már hűvösebb alternatívát keresnek Olaszország forró – és gyakran zsúfolt – tengerpartjaira, egyre inkább az ország északi vidékei felé kacsintgatnak – a közösségi médiában sem véletlenül láthatunk egyre több hegyvidéki nyaralásokat bemutató posztot. A Dolomitok pedig legalább annyira tökéletes lehetőséget biztosítanak a vakációra, mint a tengerpartok: a lenyűgöző látvány mellett az alpesi települések wellnessközpontjai miatt a fürdőzésről sem kell lemondani, de értelemszerűen a térség rengeteg szabadtéri kikapcsolódási lehetőséget ígér.

A Barcelona szomszédságában található Gironát is egyre több olyan utazó találja meg magának, aki alternatívát szeretne a túlturizmussal küzdő spanyol nagyvárosra. Gironában ráadásul hasonlóan gazdag építészet, remek gasztronómiai színtér és kiváló kirándulási lehetőségek várják a turistákat – változatos terepe, kedvező klímája és jól karbantartott útjai miatt a kerékpárosok között például rendkívül népszerű célpont. Mindemiatt Girona hamar kibújhat Barcelona árnyékából, és egynapos kiruccanási helyszín helyett konkrét és önálló nyári úti céllá válhat 2025-ben.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


