2024-08-06
Görögországban is betelt a pohár, jövőre már korlátozhatnak a legkedveltebb szigeten
Egész Európában egyre nagyobb problémát okoz a túlturizmus: Velencében már évek óta próbálkoznak féket tenni az egynapos látogatókra, de Izland, Amszterdam és az Airbnb ellen harcoló Barcelona számára is komoly nehézségeket okoz a népszerűség. Most pedig Szantorinin sokalltak be a helyiek, aminek hatására változások jöhetnek a sziget turizmusában.
Görögországban a nyár mindig is sűrű időszaknak számított, ám Szantorini eddig bírta: az alig 16 ezer állandó lakossal rendelkező szigetre évente legalább 3,4 millió turista látogat el – közülük értelemszerűen a legtöbben a nyári időszakban. A jellegzetes kék kupolás házakkal teli sziget romantikáját pedig egyre nagyobb mértékben veszélyezteti a sok látogató, emiatt a lakosok és a helyi hatóságok együttesen szólították fel a kormányt arra, hogy korlátozza az ide látogató turisták számát.
Nikos Zorzos polgármester javaslata szerint a jelenlegi 17 ezerről 8000 főre kéne korlátozni a sétahajók utasainak számát, mely intézkedést egyébként Görögország miniszterelnöke, Kiriákosz Micotákisz is támogat.

A turistaérkezések által okozott probléma egyébként július végén csúcsosodott a szigeten, ekkor látva a tömeget, Panagiotis Kavallaris önkormányzati elnök arra kérte a helyieket egy – mostanra már törölt – Facebook-posztban, hogy lehetőségeikhez mérten igyekezzenek otthon maradni, ez viszont értelemszerűen nem váltott ki túl sok pozitív reakciót köztük.
Ám a helyiek szerint nem csupán arról van szó, hogy túl sok a turista vagy hogy kevés lenne a parkolóhely. A modern korra jellemző lakhatási válság ugyanis Szantorinit sem kerülte el: míg a szigeten egyre több turisták fogadására alkalmas szálláshely bukkan fel, addig a helyieknek egyre nehezebb fenntartani magukat.
Ezzel szemben a 18 éve Szantorinin élő Gianluca Chimenti utazásszervező ellentétes véleményen van: szerinte ugyan a közösségi média tele van a csúcsidőben tapasztalható zsúfoltságot ábrázoló képekkel, a többi időszakban egészen más a látkép.
– nyilatkozta a CNN Travelnek.
Ugyan július és augusztus a főszezon a görög szigeten, de a városközpontok este 9 után teljesen halottak, az éttermek és a szállodák pedig maximális kapacitásuk közelében sincsenek: Chimenti szerint a hotelek foglaltsága jelenleg a normál szezon 30 százaléka alatt vannak.
„Az a baj, hogy a közösségi média teljesen mást mutat, mint ami a valóság. Míg alapvetően sokan kíváncsiak Szantorinire, addig az interneten keringő felvételek miatt egyre többen ódzkodnak attól, hogy hosszabb ideig itt nyaraljanak” – fejtette ki az utazásszervező.

Az óceánjárókkal ráadásul egy másik probléma is akad, mégpedig az, hogy utasaik fizikai jelenlétükön kívül szinte semmivel sem járulnak hozzá a sziget gazdaságához, hiszen mindent – ételeket, italokat, szállást – meg tudnak kapni a hajók fedélzetén. Éppen ezért érzik a helyiek szükségesnek a korlátozás bevezetését.
A Sétahajók Nemzetközi Szövetség (CLIA) regionális igazgatója, Maria Deligianni egyébként azt mondta a CNN-nek, hogy a hajózási társaságok is támogatják a 8000 fős limitet. Elmondása szerint ráadásul nagy az érdeklődés az alternatív görög útvonalak iránt, amelyek létrehozása és „üzembe helyezése” segítene levenni a terhet a legnépszerűbb úti célok válláról.
(Források: Schengen Visa Info, CNN Travel)
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!