2025-07-19
Soha ne ülj be olyan étterembe, ahol ezt az 5 jelet látod – garantált a lehúzás
Egy jól sikerült nyaralás élményét sokszor a helyi gasztronómia koronázza meg – épp ezért különösen bosszantó, ha végül egy túlárazott, középszerű étteremben kötünk ki. Szerencsére van pár árulkodó jel, amiből percek alatt leszűrhetjük, hogy milyen étteremmel van dolgunk: egy friss összeállításban most séfek és a gasztroturisztikai szakértők emeltek ki öt tényezőt, amelyekre ügyelve megkímélhetjük magunkat egy kellemetlen élménytől.

Ha egy helytől már messziről zeng az utca vagy túlzottan csicsás tábláit és dekorációit kilométerekről is látni, akkor nagy eséllyel egy turistacsapda étteremről van szó. Kiemelten igaz ez azokra a vendéglátóhelyekre, amelyek előtt a személyzet kuponokkal, kedvezményekkel vagy csak erőltetett szövegekkel próbálja becsábítani az embereket.
„Bárhol, ahol a személyzet szó szerint könyörög, hogy térj be, az egyből gyanús lehet. Főleg, ha az arcod előtt lengetik a menüt és nagy kedvezményeket ígérnek még azelőtt, mielőtt elolvashattad volna az étlapot”
– tanácsolja Okan Kizilbayir, a Ritz-Carlton séfje.
Habár nagyon kényelmes egy nevezetesség meglátogatása után egyből betérni a legközelebbi étterembe, az elhelyezkedés garantálja, hogy az ebéd drága lesz – sok esetben pedig a nagy forgalom a minőség kárára megy, ezért jobban járunk, ha sétálunk egy kicsit, mielőtt leülnénk.
– fejti ki véleményét Ariel Martinez cukrász és gasztroturista.

Azok az éttermek, amelyek tízoldalas étlapot kínálnak, ezen pedig az olasztól kezdve a közel-keletin át a japán konyháig rengeteg térség klasszikus fogásai szerepelnek, szinte biztos, hogy turistacsapdák. Egy valódi, ízekre és a minőségre fókuszáló étterem kevesebb, de szezonális ajánlatokra épít, nem próbálja meg lefedni az egész világot. A túl sok fogás ráadásul azt is jelentheti, hogy a hely egyik konyhához sem kötődik igazán, csak megpróbál minél szélesebb palettának megfelelni.
Az étlapra vagy a kirakatra nézve azt látjuk, hogy a képeken látható sütemények, torták és fagyikelyhek beleillenének egy hollywoodi filmbe? Ez bár első pillantásra vonzónak hathat, a valóságban azt jelenti, hogy az édességeket valószínűleg egy nagyobb üzemből szállították be, nem pedig egy a szakmához értő cukrász készítette őket.
Szintén intő jel, ha úgy érezzük, hogy egy étterem inkább díszletként funkcionál, mint vacsorahelyszínként. Ha a vendégek sorban állnak egy-egy fotóért vagy a személyzet látványos, ámde annál bugyutábbnak tűnő módon szolgálja fel az ételeket, akkor valószínű, hogy nem az ízekre és a minőségre, hanem a szórakoztatásra helyezi az étterem a hangsúlyt.
– idézte a Ritz-Carlton séfjét a hamuesgyemant.hu.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!