Trattoria, pasticceria – ilyen étteremtípusokból válogathatsz Olaszországban Trattoria, pasticceria – ilyen étteremtípusokból válogathatsz Olaszországban
Fotó: Trattoria – Fotó: Shutterstock

2024-05-17

  • Drive
  • Gasztro
  • Trattoria, pasticceria – ilyen étteremtípusokból válogathatsz Olaszországban

Trattoria, pasticceria – ilyen étteremtípusokból válogathatsz Olaszországban

Olaszországba a romantikus falvakért, meseszép strandokért, a gazdag kultúráért, a finom borokért és persze a világhírű gasztronómiáért látogatnak az utazók. Míg itthon nagyjából egy kategóriába soroljuk az olasz éttermeket, addig a csizma országában nagyon is különböznek az egyes vendéglátóhelyek – mutatjuk, miből tudunk válogatni a nyaralás alatt!

Osteria

Osteriák már a római korban is léteztek: akkoriban az egyszerűbb, mindenféle fényűzéstől mentes éttermeket hívták így, ahol a vendégek akár a magukkal hozott ételeket is elfogyaszthatták – ráadásul gyakran meg is szállhattak az adott helyen. Manapság az osteriák főleg borokat és egyszerűbb ételeket kínálnak.

Ristorante

A ristoranték célközönsége elsősorban a tehetősebb vendégekből áll. Itt a szokások szerint illendő egy kicsit elegánsabb ruhában megjelenni, az asztalokat terítők borítják, a pincérek pedig általában képzettek a borok világában is. Régebben a felszolgálók a vendégek szórakoztatását is magukra vállalták, mára azért ez kevésbé elterjedtebb.

Ez is érdekelhet! Bolti helyett: így készíthetsz otthon mozzarellát

Fotó: Anna Church / Unsplash

Trattoria

Ha Olaszországban étkezünk, akkor nagy valószínűséggel először egy trattoriába tesszük majd be a lábunkat. Ezek az éttermek ugyanis valahol a ristoranték és az osteriák között helyezkednek el: az ételek itt nem túl drágák, de nem is a legolcsóbbak, az ízek viszont olyanok, mint egy igazi nagymama konyhájában.

A nagymamáktól akár tanulhatunk is: Gasztrokurzus profiktól: az olasz nagymamák otthon várják a turisták jelentkezését

Enoteca

Az enotecák tulajdonképpen borbárok, ahol az italok mellé kisebb fogásokba, például sajttálakba vagy focacciákba kóstolhatunk bele. Az olaszok sok esetben az enotecákban szoktak vacsora előtt összegyűlni egy-egy jó beszélgetés erejéig.

Focacciát otthon is csinálhatunk: Verhetetlen az olaszok lepénykenyere – így készítheted el könnyedén otthon!

Fotó: Marco Calignano / Unsplash

Bar

Olaszországban a bárok nem éppen a késő estig nyitva tartó szórakozóhelyeket jelentik. Az ilyen helyek általában már kora reggel kinyitnak, és kávéval, süteményekkel várják a vendégeket. A záróra viszont nem az éjszaka közepén, hanem a délutáni, koraesti órákban esedékes. Éppen ezért a bárokban alkoholos italokat is felszolgálnak, így a kávézás után nyugodtan elfogyaszthatunk egy Aperol Spritzet.

Ha már kávé: Így készül a Caffé Shakerato, az olaszok selymes jegeskávéja

Tavola calda

A tavola calda fordításban nagyjából annyit jelent, mint „meleg asztal”. A kifejezést a kifőzdékre szokták használni, ahol a pult mögött sorakozó készételek közül válogathatunk.

Fotó: John Sherbourne / Unsplash

Friggitoria

Ez az étteremtípus eredetileg Nápolyból származik, mára viszont országszerte bárhol belefuthatunk egy ilyen vendéglátóhelybe. A friggitoriákban főleg sült ételeket, így például arancinit (szicíliai sült rizsgolyó) vagy supplít (római paradicsomos rizsgolyókat) szolgálnak fel.

Pasticceria

Az édes süteményekért célozzuk meg a pasticceriákat, ugyanis ezek az olasz cukrászdák. Itt például tiramisút, de egyes helyeken még egy finom gelatót is kaphatunk.

(Forrás: hamuesgyemant.hu)

Fotó: Jelle van Leest / Unsplash

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!