Negyedik lett a Széchenyi Gyógyfürdő a turisták csalódáslistáján
Széchenyi Gyógyfürdő, Budapest
Fotó: csikiphoto/Shutterstock

2026-06-12

Negyedik lett a Széchenyi Gyógyfürdő a turisták csalódáslistáján

Egy nemzetközi csomagmegőrző-hálózat, a Radical Storage listába szedte azokat a globálisan is jól ismert turistalátványosságokat, amelyek az utazók szerint a legcsalódáskeltőbbek. A felsorolásban helyet kapott hazánk egyik legfontosabb történelmi fürdője, a budapesti Széchényi Gyógyfürdő is.

Kutatása során a Radical Storage csaknem 100 ezer online értékelést vizsgált meg, hogy feltárja, mely turistalátványosságokkal kapcsolatban éreznek az utazók a legtöbbször csalódást.

A kutatás alapjául az Euromonitor és a Mastercard leglátogatottabb városokat összegző listái szolgáltak. A szakemberek eredetileg 5832 látványosságot gyűjtöttek össze 50 országban, majd kiszűrték azokat, amelyekhez nem érkezett legalább 2000 értékelés. A végső elemzésben 99 547 vélemény szerepelt. Az értékelésekben 90 különböző kulcsszó előfordulását vizsgálták, köztük olyan kifejezéseket, mint az „unalmas”, a „túlértékelt”, a „csalódást keltő” vagy a „zsúfolt”.

A kutatás szerint a vizsgált látványosságoknál átlagosan az értékelések 5,2 százaléka volt negatív hangvételű, néhány helyszín azonban messze meghaladta ezt az arányt.

A lista élén az angliai Staffordshire megyében található Alton Towers élménypark végzett, amely értékeléseinek 38,2 százaléka tartalmazott negatív megjegyzést. A látogatók elsősorban a zsúfoltságot, a magas árakat, az ügyfélszolgálatot és a külön fizetős szolgáltatásokat kifogásolták. A kutatás szerint itt volt a legmagasabb azoknak az értékeléseknek a száma, amelyek az ár-érték arányt kritizálták.

A második helyre az atlantai Georgia Aquarium került. A világ egyik legismertebb akváriumának értékelései közül 19,6 százalék volt negatív. A látogatók gyakran panaszkodtak a tömegre, a zsúfoltságra és arra, hogy a belépő ára nem fedezi a várt élményt. A dobogó utolsó fokára szintén egy amerikai nevezetesség, a louisianai Horseshoe Casino léphetett fel 18,6 százalékos negatív aránnyal. Több látogató elavultnak, túlértékeltnek vagy felújításra szorulónak nevezte a kaszinót.

Image
Alton Towers, Egyesült Királyság
Fotó: Steve Travelguide/Shutterstock

A negyedik helyre a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő került 16,6 százalékkal. Örömhír azonban, hogy hazánk ikonikus fürdője a tavalyi listán még ezüstérmes volt. Akkor a zsúfoltság mellett a mozgáskorlátozottak számára nem megfelelő körülményeket is gyakran említették a látogatók. A friss elemzés alapján továbbra is ez a két tényező szerepel a legtöbb kritika között.

Ötödik helyen a Ripley’s Aquarium of Canada találjuk. A látogatók közül sokan a túlzsúfoltság miatt panaszkodtak, míg mások az ár-érték arányt kifogásolták. A hatodik helyet az orlandói Universal Islands of Adventure szerezte meg, amely a Universal Orlando Resort egyik legismertebb vidámparkja. A negatív értékelések aránya itt 15,6 százalék volt.

A hetedik helyen a világ egyik legnépszerűbb víziparkjaként ismert Siam Park végzett. A tenerifei attrakció esetében a vélemények 13,4 százaléka volt negatív hangvételű. A nyolcadik helyen holtverseny alakult ki: Seattle ikonikus kilátótornya, a Space Needle és Elvis Presley memphisi birtoka, a Graceland egyaránt 12,6 százalékos negatív arányt ért el. A sort Kiotó egyik legismertebb látnivalója, a Fusimi Inari-nagyszentély zárja. A vörös torii kapuk ezreiről híres helyszín a turisták körében rendkívül népszerű, ugyanakkor a túlzsúfoltság itt is gyakori kritikaként jelent meg.

A kutatás arra is kitért, mely városokban találjuk a legtöbb csalódást okozó attrakciót. Bár a legtöbb negatív értékelést Seattle kapta 8,9 százalékos aránnyal, az amerikai nagyvárost rögtön Budapest követi 6,3 százalékkal, megelőzve Londont és Bangkokot, melyek egyaránt 6 százalékot értek el. Ugyanígy az országokat is elemezték, amely alapján az Egyesült Királyság és Kanada végzett az első helyen 7,9 százalékkal, megelőzve az Egyesült Államokat. Rögtön a negyedik helyen Magyarország szerepel, 6,3 százalékkal.

A világ 10 legtöbb negatív értékelést kapó látványossága a Radical Storage szerint:
  1. Alton Towers, Egyesült Királyság – 38,2%
  2. Georgia Aquarium, Atlanta, Egyesült Államok – 19,6%
  3. Horseshoe Casino, Louisiana, Egyesült Államok – 18,6%
  4. Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda, Budapest, Magyarország – 16,6%
  5. Ripley’s Aquarium of Canada, Toronto, Kanada – 16%
  6. Universal Islands of Adventure, Orlando, Egyesült Államok – 15,6%
  7. Siam Park, Tenerife, Spanyolország – 13,4%
  8. Space Needle, Seattle, Egyesült Államok – 12,6%
  9. Graceland, Memphis, Egyesült Államok – 12,6%
  10. Fusimi Inari-nagyszentély, Kiotó, Japán – 12%

(Euronews)

Itt állíthatod be, hogy a Drive.hu az elsők között legyen a Google keresőben

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!