Capri olyat lépett, amelyből más túlzsúfolt úti célok is tanulhatnak
Capri, Olaszország
Fotó: Photosbypatrik, Shutterstock

2026-04-29

Capri olyat lépett, amelyből más túlzsúfolt úti célok is tanulhatnak

Capri szigetén a túlturizmus miatt újabb korlátozásokat vezetnek be: a jövőben pénzbírság járhat azoknak a szolgáltatóknak, akik tolakodó módon szólítják meg a turistákat az utcán. Az intézkedés célja, hogy visszafogja a zsúfoltságot, és nyugodtabbá tegye a sziget mindennapjait.

Főszezonban a mindössze 13-15 ezer lakosú Caprin naponta akár ötvenezer turista is megfordul, ami komoly terhet jelent a szigetnek. Az elmúlt években ezért több korlátozást is bevezettek: legutóbb például negyven főben maximalizálták a szervezett csoportok létszámát, az idegenvezetőknek pedig megtiltották a hangosbemondók és hangszórók, valamint a csoportok jelölésére gyakran használt esernyők és zászlók használatát.

Ezúttal azok az éttermek, üzletek, túraszervezők és más szolgáltatók kerültek a szabályozás középpontjába, amelyek az utcáról próbálják megszólítani a turistákat.
Image
Capri, Olaszország
Fotó: Sebastian intelisano, Shutterstock

Gyakori ugyanis, hogy az ilyen vállalkozások alkalmazottai megállítják a külföldieket abban a reményben, hogy náluk költik el pénzüket. Az új szabály szerint tilos lesz a turisták közvetlen, tolakodó megszólítása, az ezt megszegő vállalkozásokat pedig akár 500 euróra (nagyjából 182 ezer forintra) is megbírságolhatják.

A bírság alsó határa 25 euró, a szabályozás célja pedig az utazási élmény javítása mellett a helyiek mindennapjainak tehermentesítése, akik számára a hangoskodás és az utcákon kialakuló torlódások is egyre zavaróbbak.

Image
Capri, Olaszország
Fotó: Roman Babakin, Shutterstock

Tudom, hogy vannak olyan turisták, akiket akár ötször is megállítanak azon a rövid úton, amely a kikötő és a sikló között húzódik. Megértjük, hogy szükség van a helyi üzletek népszerűsítésére, de ezt Capri eleganciájához méltó módon is lehet csinálni

– idézte Paolo Falco polgármestert az Euronews.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!




még több Úti cél