2026-04-25
6 vonatos út Budapestről, amit könnyű megszervezni 2026-ban
Európa-szerte sorra indulnak az új vasúti útvonalak, ezeknek azonban csak kisebb része érinti közvetlenül Magyarországot. Budapestről elsősorban a MÁV járataival utazhatunk átszállás nélkül, egyetlen váltással viszont már lényegesen több úti cél nyílik meg előttünk. Összegyűjtöttünk hat Budapestről induló, szervezett vonatos utazásként is könnyen megtervezhető európai kalandot azoknak, akik idén repülő helyett inkább vonattal fedeznék fel a kontinenst.

Szlovénia fővárosába rendszeresen indulnak nappali vonatok Budapestről. A szerelvények többnyire a Déli pályaudvarról közlekednek, és nagyjából nyolc óra alatt érkeznek meg Ljubljana vasútállomására. Mivel közvetlen járatokról van szó, az utazás átszállás nélkül megoldható. A jegyárak 16 eurótól, vagyis körülbelül hatezer forinttól indulnak, a jegyeket a MÁV honlapján vásárolhatjuk meg.
Ha továbbmennénk, Ljubljanából a Bledi-tó is könnyen elérhető: egyetlen átszállással, nagyjából egy–másfél óra alatt juthatunk el Európa egyik legszebb fekvésű tavához. A Slovenske železnice egész évben sűrű menetrendet kínál ezen a vonalon. A pontos indulásokról a vasúttársaság oldalán vagy a Rome2Rio felületén tájékozódhatunk. A jegyárak jellemzően öt és nyolcezer forint között alakulnak, így még Budapestről indulva sem jelent nagy kiadást ez a kiegészítő program.

Ha igazán különleges élményre vágyunk, a Venice Simplon-Orient-Express fedélzetén Budapestről egészen Párizsig utazhatunk. Az ikonikus, Belmond által üzemeltetett éjszakai szerelvényeken az Orient Express legendás világába nyerhetünk betekintést: a két napos út során egy éjszakát töltünk a hálókocsikban.
Az utazás a meghirdetett időpontokban, a hivatalos felületen foglalható. Az ár a szálláson túl reggelit, háromfogásos ebédet, négyfogásos vacsorát, valamint sommelier-k által válogatott borokat is tartalmaz. Ez azonban nem tartozik az olcsó kalandok közé: két fő esetén a jegyár fejenként 4275 fontról, vagyis körülbelül 1,8 millió forintról indul. Az viszont biztos, hogy az Orient Express fedélzetén tett utazás valóban életre szóló élményt jelent.

Jóval kedvezőbb áron juthatunk el vonattal Velencébe. Ehhez Budapestről először Bécsig kell utaznunk hagyományos járattal, ahonnan a Nightjet hálókocsis szerelvénye visz tovább a vizek városába. A magyar fővárosból Bécsbe a MÁV mellett a RegioJet járataival is eljuthatunk: előbbinél a legolcsóbb jegyek nagyjából hatezer forinttól indulnak, utóbbinál időnként 4500 forintos ajánlatok is felbukkanhatnak, bár jellemzően itt is hatezer és nyolcezer forint között alakulnak az árak.
Bármelyik opciót választjuk, elegendő egy délutáni indulással számolni: a hálókocsis vonat 21:39-kor indul a bécsi főpályaudvarról, és másnap reggel fél kilenc körül érkezik meg Velencébe. A fedélzeten ülőhelyek mellett egy-, két- és háromszemélyes fülkék, valamint négy- és hatszemélyes hálókocsis kabinok közül választhatunk; az előbbiekhez saját fürdőszoba tartozik, az utóbbiakhoz közös tusoló.
A legkedvezőbb alvóhelyes jegyek ára 50 eurótól, vagyis körülbelül 18 ezer forinttól indul, de az árak az időponttól függően változnak, így a rugalmasság kifejezetten előny lehet. A jegyár reggelit is tartalmaz, emellett lehetőség van kifejezetten női fülkébe foglalni.

Amennyiben átszállás nélkül utaznánk, de szívesen kipróbálnánk egy éjszakai vonatutat, az EuroNight Budapestet Varsóval összekötő járata kézenfekvő választás. A szerelvény 19:30-kor indul a Nyugati pályaudvarról, és másnap reggel nyolc körül érkezik meg a varsói központi pályaudvarra.
A velencei útvonalhoz hasonlóan itt is egy-, két- és háromszemélyes fülkék, valamint négy- és hatszemélyes kabinok közül választhatunk. A legkedvezőbb alvóhelyes jegyek 60 eurótól, vagyis nagyjából 22 ezer forinttól indulnak, bár gyakoribb a 40 ezer forint körüli ár. Magyarországról a legegyszerűbben a MÁV felületén foglalhatunk, a jegyár ebben az esetben is tartalmazza a reggelit.

Csehország fővárosa az egyik legkézenfekvőbb úti cél, ha vonattal utaznánk külföldre. A jegyeket a MÁV-nál és a RegioJetnél is megvásárolhatjuk, jellemzően 11 és 15 ezer forint közötti áron. Az út nagyjából hét órát vesz igénybe, a járatokon első és második osztályon egyaránt foglalhatunk helyet.
A fedélzeten büfékocsi is működik, a RegioJet járatain pedig akár a helyünkre is kérhetjük a rendelést. Ezt az ülések hátuljába épített képernyőkön intézhetjük, ahol egyébként játékok is elérhetők az utazás idejére.

Végezetül Németország fővárosa is könnyen elérhető Budapestről: ebben az esetben nappali és éjszakai, hálókocsis járatok közül is választhatunk. A jegyvásárlást legegyszerűbben a MÁV honlapján intézhetjük, ahol a nappali vonatokra már 13 ezer forinttól, az éjszakai járatokra pedig 32 ezer forinttól találhatunk jegyeket Berlinbe.
A nagyjából 12 órás menetidő miatt érdemes megfontolni a hálókocsis opciót, hiszen így az út jelentős részét kényelmesen átaludhatjuk. Ezek a járatok 19:30-kor indulnak a Nyugati pályaudvarról, és másnap reggel háromnegyed nyolc körül érkeznek meg Berlin központi pályaudvarára.
Megjegyzés: a cikkben feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, és az utazás dátumától, valamint az indulás időpontjától függően változhatnak.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


